Mennyi az esélye, hogy a Földbe csapódik az Eiffel-torony-méretű aszteroida? Magyar csillagász válaszolt

A csillagász szerint elenyésző az esélye az Apophis aszteroida becsapódásának.

aszteroida
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Elenyésző az esélye annak, hogy az Apophis nevű aszteroida 2068-ban becsapódjon a Földbe - erről Boldog Ádám csillagász beszélt az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A csillagász arra a hírre reagálva mondta ezt, amely szerint az egyiptomi káosz és zűrzavar istenéről elnevezett Apophis aszteroida előreláthatólag 48 év múlva vészes földközelségbe kerülhet.

Kicsi a becsapódás esélye

- Ez az Apophis már sokszor megrémített minket: először 2004-ben, amikor körülbelül 2,7%-kos esélye volt annak, hogy becsapódik - idézte fel a csillagász, hozzátéve, hogy azóta többször újrakalkulálták a pályáját, és a számítások azt mutatják, hogy ennek egyre kisebb az esélye.

Ez azt jelenti, hogy 1:150 000-hez az esélye annak, hogy a 350 méteres égitest 2068-ban becsapódjon. - Ha ezt százalékban fejezzük ki, az 0,00067 százalék, ami rendkívül kicsi, így ettől nem kell pánikba esni ötven év múlva sem - fejtette ki Boldog Ádám. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Eiffel-torony-méretű aszteroida becsapódása komoly lokális károkat okozna. Egy aszteroida károkozásának a mértéke függ az összetételétől, valamint attól is, hogy hova csapódik be, és milyen szögben érkezik - magyarázta.

- Ebben az esetben nagyjából tudjuk, hogy egy kőmeteoritról van szó, alacsony fémtartalommal, ezzel már lehet kalkulálni - fűzte hozzá. A csillagász szerint amennyiben a szárazföldbe csapódna be, akkor nagyjából egy 5 kilométeres kráter jönne létre. A pusztítás hatása viszont ennél sokkal nagyobb lenne. Ha óceánba csapódna a meteorit, hatalmas szökőárt indítana el, amelynek a hatósugara ezer kilométeres is lehet - tette hozzá.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Előre össze kell gyűjteni minden információt, hogy amikor feltűnik egy ilyen égitest, már elegendő tudással rendelkezzünk róla - mondta. Így például fontos információ, hogy milyen az aszteroida kémiai összetétele, és milyen a fényvisszaverő képessége - mondta a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa.

A képek illusztrációk. Forrás: Getty Images.

9 meteor, ami a Földbe csapódott: a legnagyobbat elszállítani sem tudták

Több tonnás meteorok csapódtak a Földbe az évezredek alatt, amik között vannak igazi óriások is.

Képeken 9 elképesztő méretű meteor, ami a Földbe csapódott: a legnagyobbat elszállítani sem tudták

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük