Lélegzetelállító videó mutatja meg, hogyan alszanak a bálnák: ilyen furcsa pózt vesznek fel
A legtöbb ember számára rejtély, hogy a tüdővel rendelkező bálnák hogyan képesek a víz alatt élni.
A legtöbb ember számára rejtély, hogy a tüdővel rendelkező bálnák hogyan képesek a víz alatt élni.
Egy videó megválaszol néhány fontos kérdést a bálnák életmódjával kapcsolatban, például azt is, hogy hogyan nem fulladnak meg álmukban.
Alvó bálnák
Az emberekkel ellentétben a bálnáknak nem önkéntelen a légzésük, azaz minden egyes lélegzetvételt tudatosan kell megtenniük, még alvás közben is, írja a 24.hu az IFLScience cikke alapján.
Emiatt alakult ki náluk a váltott agyféltekéjű alvás, mely során egyszerre csak egy agyféltekéjük merül álomba, míg a másik aktív marad. E különös működésnek köszönhetően nem áll le a légzésük, sőt az egyik szemüket nyitva is tartják, hogy el tudják kerülni a ragadozókat.
Bár a legtöbb bálna vízszintesen alszik, közel a vízfelszínhez, egyes bálnafajok, mint például az ámbárscet, képesek egy különlegesen mély alvásra. Ilyenkor függőleges pozícióban vannak, közvetlenül a víz felszíne alatt, és akár 10-15 percig is mélyalvásban tudnak lenni, melynek során egyáltalán nem mozognak, és nem is vesznek levegőt.
A hosszúszárnyú bálnák szintén képesek hasonló mélyalvásba kerülni, ők akár 30 percet is el tudnak tölteni ebben az állapotban.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ez a bálna akár fél évig is bírja élelem nélkül: 8 különös vízi emlős, amiről ritkán esik szó
A csodálatos vízi emlősökről rengeteg olyan információ van, amiről csak kevesen tudnak, érdemes velük közelebbről is megismerkedni.
Ez a bálna akár fél évig is bírja élelem nélkül: 8 különös vízi emlős, amiről ritkán esik szó
Nézegess képeket!
ElolvasomBorítókép: Getty Images Hungary