Minél nehezebben kelsz fel reggel, annál intelligensebb vagy a tudósok szerint
Több kutatás is alátámasztotta ezt az elméletet.
Jó hírünk van a nehezen ébredőknek: több kutatás is alátámasztotta, hogy azok, akik későn és többszöri próbálkozásra kelnek fel, intelligensebbek, mint azok, akik az ébresztőóra első csörgésére kipattannak az ágyból. Bár a fejekben élő általános kép ennek pont a fordítottja, a lustálkodást rossznak tartják, és sokszor valamilyen betegséget sejtenek a hátterében, valójában jót jelent, ha az ember visszafekszik még öt percre - akár többször.
A London School of Economics professzorainak tanulmánya szerint azok, akik reggelente megnyomják a szundi gombot, nem hagyják, hogy életüket a modern társadalom elvárásai befolyásolják: sokkal fontosabbak számukra a testük jelzései, mint a mások által felállított, szigorú normák. Emellett ezek az emberek követik az ambícióikat, önállóbbak, és szeretik a kezükbe venni a problémáik megoldását.
Hasonló eredményre jutottak a Southamptoni Egyetem kutatói is. Úgy találták, hogy azok a legsikeresebbek és keresnek a legjobban, akik este 11 után fekszenek le, reggel pedig 8 óra körül ébrednek. Ugyanezen embereknek a legjobb az életminősége, és szintén ők a legboldogabbak az 1129 alany közül.
A kutatók kiemelik, hogy bár fontos, hogy kipihenjük magunkat, a túl sok alvás épp olyan ártalmas lehet, mint a túl kevés, ezért, mint az élet más területein is, itt is mindig ügyelni kell a mértékletességre. Továbbá, ha megfelelő mennyiségű alvás mellett is folyton fáradtnak érezzük magunkat, és a nehéz ébredés után még órákig nem sikerül magunkhoz térnünk, nem árt felkeresni a panaszokkal a háziorvost.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- érdekesség
- tudomány