Egy éve még pultoslány volt, most sikeres politikus, aki történelmet írhat

Bebizonyította, hogy tehetős család és társadalmi hátszél nélkül is elérheti az ember, amire vágyik.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2018. június 26. bizonyára örökre bevésődött Alexandria Ocasio-Cortez emlékezetébe, hiszen elsöprő győzelmet aratott az amerikai előválasztáson a képviselőház egyik legjelentősebb emberével, Joe Crowleyval szemben.

De ki ez a mindössze huszonnyolc éves nő, aki hamarosan talán a legfiatalabb kongresszusi képviselőként vonulhat be a történelembe? Nos, korántsem egy milliárdos csemete, de korábban még csak politikai befolyása sem volt sem neki, sem másnak a családjából.

Alexandria Ocasio-Cortez nem mindennapi története

A Puerto Ricó-i anyával és New York-i apával rendelkező nő már egészen fiatalon megtapasztalhatta az élet árnyoldalát. Miután édesapja negyvennyolc évesen rákban elhunyt, családjuk az anyagi csőd szélére került, ezért dupla műszakban pincérnőnek és pultosnak állt, míg édesanyja takarítónőként és buszsofőrként dolgozott. Eredetileg tanári pályára készült, de mivel látta, hogy a családok napról napra nehezebben boldogulnak a növekvő rezsi és az alacsony bérek miatt, úgy érezte, ki kell állnia értük.

Érdekesség, hogy korábbi munkahelye, a Flats Fix bár honlapjának címoldalán még most is Alexandria látható koktélkészítés közben. Egyébként munka után innen indult rendszeresen a különböző politikai találkozókra és kampányeseményekre, amire mostanáig nem volt példa.

Ezért lehet sikeres

A közelmúltban rengeteg felvétel készült Ocasio-Cortezről, hiszen mindenki tudni akarja ki ő, honnan jött, és főleg mitől lehet ilyen sikeres. A szocialista politikus szerint egész egyszerűen azért, mert személyesen átélte azokat a problémákat, amikkel az emberek minden nap szembesülnek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

"Azt látom, hogy az elmúlt évben nem sok változás történt Bronxban és Queensben, leszámítva, hogy mindig mások kerültek hatalomra. Én a kampány első hat-hét hónapját azzal töltöttem, hogy beszélgettem a polgárokkal. Felmentem a lakásukra, ők pedig néha áthívták a szomszédaikat is. Meghallgattam a problémáikat, és kikértem a véleményüket."

Bár az egyik kampányvideójában azt mondta, hogy a hozzá hasonló nők nem szoktak választásokon indulni, az elmúlt események remekül igazolják, mennyire szükség lenne már a változásra. És ki tudja? Talán, ha a fiatalok azt látják, hogy nem kell jómódúnak lenned ahhoz, hogy elérd a célod, ez a világ hamarosan jobb hely lehet.

Nézd meg ezt is - Trump erre nem számított, amikor elnök lett

Több mint egy év eltelt az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökének beiktatása óta. Donald Trump győzelmén sokan azóta sem tudnak túllépni: elvégre ki gondolta volna, hogy egy egykori valóságshow-sztárból is lehet elnök? Egyesek szerint talán még ő maga sem.

Trump erre nem számított, amikor elnök lett: kihagyhatatlan fotókon a következmény

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük