100 ezren ugranak egyszerre a folyókba: ezen a napon csatlakozhatsz hozzájuk

A neves esemény fontos üzenetet közvetít: idén is megrendezik a Nagy Ugrást!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Már több mint egy évtizede Európa-szerte fontos üzenetet közvetít a Nagy Ugrás: amellett, hogy szuper nyári program egyszerre ugrani folyóink vizébe, arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen fontos az ember és a természet közötti harmónia újjáélesztése. 

A WWF Magyarország idén is felhívja a településeket és közösségeket, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat, és csobbanjanak együtt 2018. július 8-án, délután három órakor!

Több mint ötszáz helyen csobbannak egyszerre

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése. Július második vasárnapján Európa-szerte több mint ötszáz helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre.

Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson 2005-ben több mint 250 ezer embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.

Mindent az élővizek megóvásáért

A Nagy Ugrást kezdeményező Európai Folyókért Hálózat - ERN - eredeti célkitűzése az volt, hogy társadalmi támogatói bázist építsenek ki az Európai Unió vízvédelmi szabályozási rendszerének és Víz Keretirányelvének népszerűsítéséhez. 

A kezdeményezésről mostanra elmondható, hogy inspiráló és tömegeket megmozgató esemény lett, ami Európa-szerte hitelesen képviseli az élővizek védelmének fontosságát.

„A kezdeményezés a folyók iránti elkötelezettséget szimbolizálja. Az idei Nagy Ugrás különösen fontos lesz, hiszen az Európai Bizottság az éltető vizeink védelmét szolgáló Víz Keretirányelv felülvizsgálatát éppen a nyári hónapokban fogja elindítani” - mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Idén is csobbanj nagyot!

A WWF Magyarország idén is felhívást tesz közzé hazánk települései és közösségei számára, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat 2018. július 8-án, vasárnap délután három órakor.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

„A Nagy Ugrást megszervező települések, illetve közösségek között rendhagyó versenyt hirdetünk: ahol a legegyedibb, legizgalmasabb és természetes vizeink védelmét leginkább kihangsúlyozó programtervvel készülnek, oda a WWF Magyarország csapata is ellátogat, és együtt ugrik a település vagy közösség tagjaival” - folytatta Antal Alexa.

Azok a települések, melyek nem közvetlenül vízparton fekszenek, társulhatnak másokkal egy nagy, közös csobbanásra. A nevezés részletei ezen a linken érhetők el.

Újra bejárja Magyarországot a Google-autó: mutatjuk, hol bukkan fel

Bizonyos helyszíneket újrafotóz a Google-autó, hogy naprakésszé tegyék az Utcakép alkalmazást.

Elolvasom
Ezt is szeretjük