13 hónapból állna az év egy kalendárium szerint - Hány nap lenne egy hónap, ha bevezetnék?
Ebben a naptárban ugyanannyi napból állna az összes hónap.
Gondolkodtál már azon, vajon megoldható-e, hogy egyenlő mennyiségű napból álljanak a hónapok, vagy esetleg eszedbe jutott egy egyszerűbb megoldás az év felosztására? Ne aggódj, nem vagy egyedül. A témát időről időre filozófusok, könyvelők és más tudósok is előveszik. Ám egyelőre a ma használt felosztást senki sem cserélné le. Olyan kalendáriumot mutatunk, amelynek kidolgozása egészen a 19. századig nyúlik vissza, bevezetésére azonban sosem került sor.
13 hónapos naptár
A 13 hónapos naptárat elsőként Auguste Comte, francia filozófus találta ki 1849-ben. Elgondolásának alapját egy 364 napos év képezte, amely tartalmazta azt a két "üres" napot is, amelyet egy olasz származású római katolikus pap, Mastrofini abbé 15 évvel korábban dolgozott ki. Ez az úgynevezett pozitivista kalendárium fix, négyhetes és 28 napos hónapokból állt. A felosztás többek között a munkaadók dolgát könnyítené meg, hivatalos bevezetésére azonban sosem került sor.
A naptár bírálói szerint túl sok ünnepnapot és megemlékezést kellett volna átszervezni, ami kibillentette volna a jól megszokott éves rutinjukból a hétköznapi embereket. A tervet a 20. század első felében ébresztették csak újra, név szerint Moses B. Cotsworth üzleti elemző foglalkozott a továbbfejlesztésével.
Ha arra is kíváncsi lennél, hogy néz ki a 2024-es tűzoltónaptár, ide kattintva megtekintheted.
Egyszerűsíti a könyvelést
A brit könyvelő naptárreform iránti érdeklődése akkor kezdődött, amikor egy vasúttársaságnál dolgozott. Megállapította, hogy a havi elszámolást nagymértékben bonyolítja, hogy a hónapok nem oszlanak egyenlő számú hetekre. Ezért Comte munkáját alapul véve megalkotta a saját kalendáriumát, amelyet ma Nemzetközi fix naptár néven ismernek. A filozófus felosztásához hasonlóan ez a naptár is 13 hónapból áll, amelyek mindegyike 28 napot tartalmaz, az új, tizenharmadik hónapot pedig Solnak nevezték el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az öröknaptár, amely az Egyesült Államokban Eastman-terv néven vált ismertté, néhány emberben pozitív visszhangot váltott ki. Leginkább a könyvelők, bérszámfejtők és statisztikai szakemberek vélekedtek úgy, hogy megérné bevezetni a mindennapokba.
Változások, amik a naptár bevezetésével járnának
A közvélemény azonban nem fogadta jó néven, mert úgy vélték, a kalendárium beiktatásával túl sok drasztikus változás jár. Többek között
- az ismert dátumok megváltoztak volna, például július 4-e, ami az amerikai függetlenség napja, az új naptár szerint Sol 17-re esett volna,
- a 13 hónapos kalendárium nem volt könnyen osztható, ezért megnehezítette volna az év üzleti félévekre és negyedévekre való osztását,
- valamint csak a január 28 napja maradna ugyanaz, ahogy hagyományosan volt.
Cotsworth évekig küzdött, hogy hivatalosan is bevezessék naptártervét. Sikert csak akkor ért el, amikor George Eastman amerikai vállalkozó bevezette a kalendáriumot Kodak nevű vállalkozásába. A felosztást a cégnél 1928-tól egészen 1982-ig használták. Egy ott dolgozó úgy nyilatkozott róla, nagyjából egy hétig tartott, míg átállt az új rendszerre, aztán viszont rájött, hogy sokkal egyszerűbb összehasonlítani vele a különböző időszakok bevételeit. A Cotsworth-naptár ennek ellenére szép lassan eltűnt a közbeszédből, mára pedig az okostelefonok és számítógépek világában nincs szükség az egyszerűsítésre ezen a területen.
Ezt rághatták a kőkorszak tinédzserei - Fotón egy több mint tízezer éves rágógumi
A táplálkozási szokásaikról és betegségeikről is sok mindent elárul.
Elolvasom(A képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- horthy miklós