Így szabadulj meg a fehér, zárt mitesszerektől - Másképp kell kezelni a zárt komedókat
A mitesszerek ezen típusa megjelenhet homlokon vagy állon is, kezelése pedig különös körültekintést igényel.
Nem úgy néz ki, mint egy pattanás, és nem is úgy, mint egy mitesszer. A közepe nem sárga, nem fekete, és kinyomni sem lehet. De akkor mi az?
Ha te is gondolkodtál már azon, hogy mitől jönnek ki apró, bőrszínű dudorok a homlokodon vagy az álladon, akkor most segítünk. Ez a kellemetlen bőrprobléma az úgynevezett zárt komedó.
Mik is azok a zárt mitesszerek?
A pórusok apró nyílásai a szőrtüszőkhöz és olajmirigyekhez kapcsolódnak. Ezek döntő szerepet játszanak az olajok és az izzadság felszínre jutásában. A fokozott olajtermelés és az elhalt hámsejtek elzáródáshoz vezethetnek, ami pedig zárt mitesszereket eredményez. Amikor ezek az elzáródások levegőnek vannak kitéve, mitesszerekké, azaz nyílt komedókká válnak, míg a bőrfelszín alatt nem kitett, a bőrfelszín alatt ülő mitesszereket fehérfejűeknek, azaz zárt komedóknak hívják. Ezek nem azonosak a hagyományos pattanásokkal, ugyanis nem gyulladtak, és nincs bennük genny.
Ahogy a legtöbb bőrprobléma, úgy a zár mitesszerek is gyakoribbak a ciklus második felében, a menstruáció előtt, illetve alatt. Egyeseknél a fogamzásgátló tabletta szedése megszünteti a panaszokat.
Hogyan kezeld?
Mivel mint minden bőrprobléma, így a zárt mitesszerek is eltömődött próussal kezdődnek. Ezért ezek tisztán tartása kiemelten fontos, ha egyenletes, ragyogó bőrfelszínt szeretnénk. Vizsgáld meg a bőrápolási rutinod, és iktass ki minden olyan terméket, ami kiválthatja ezeket a tüneteket. Ezek lehetnek akár hajápolási termékek (például balzsamok) vagy sminktermékek (például alapozók) is. A bőrápolási rutin egyéni igényekhez igazítása kulcsfontosságú a hatékony eredmények eléréséhez.
Szalicilsav
A különböző hámlasztók, mint például a szalicilsav, olajban oldódó természetüknek köszönhetően mélyen behatolnak a pórusokba. Tanulmányok kimutatták, hogy a szalicilsav hatékonyan hámlasztja a bőrt, felszabadítja a pórusokat, és csökkenti a zárt komedók kialakulását. Mindig BHA-t tartalmazó termékeket használj, mivel az AHA-t tartalmazó kozmetikumok nem jutnak be a zsíros pórusokba.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azelainsav
Az azelainsav szintén remek összetevő az eltömődött pórusok kezelésére. Gyulladáscsökkentő tulajdonságai segítenek a pattanások és a bőrpír csökkentésében. Nyugodtan használható terhesség és szoptatás alatt is.
Retinoidok
A retinoidok segítenek eltávolítani a meglévő eltömődött pórusokat, és megakadályozzák a jövőbeni pórusok kialakulását. Ha retinoidot építenél be bőrápolási rutinodba, kezdd alacsony hatásfokú termékkel, és fokozatosan növeld az erősséget, hogy elkerüld a lehetséges bőrirritációt. A retinoidok helyes használatáról ebben a cikkünkben olvashatsz.
Niacinamid
A niacinamid egy gyengéd, mégis erőteljes összetevő, ami híres gyulladáscsökkentő, valamint pórustisztító és a bőr faggyútermelését szabályozó hatásáról is. A niacinamid kíméletes jellege miatt az érzékenyebb bőrűeknek is ajánlott. A niacinamid kiegészíti a hámlasztó savakat és a retinoidokat, amelyek néha irritálhatják a bőrt, így sokoldalú kiegészítője bármely bőrápolási rutinnak. Önmagában nem valószínű, hogy megoldja a zárt komedókat, ezért bátran kombináld más hatóanyagokkal.
Hagyj fel a C-vitaminnal
Van, akinek rosszul reagál az arca a C-vitamin-szérumra vagy -krémre. Ha semmi más nem segít, próbáld meg szüneteltetni azokat a kozmetikumokat, amik sok ilyen hatóanyagot tartalmaznak.
A zárt mitesszer az egyik legidegesítőbb bőrprobléma, hiszen kinyomni nem lehet, így úgy érezheted, sosem fognak eltűnni az arcodról. Azonban a megfelelő hatóanyagokkal és azok rendszeres alkalmazásával, no meg jó sok türelemmel úrrá lehet lenni rajtuk. Ne feledd, a következetesség és a türelem a kulcs minden bőrprobléma hatékony kezelésében.
8 étel, ami belülről teszi egységessé és ragyogóvá a bőrt - Olvass tovább!
A pattanásos bőrt az emberek nagy része kívülről próbálja kezelni krémekkel vagy különböző arckezelésekkel, de ez sokszor nem elég. A hasonló bőrproblémák mögött ugyanis betegségek is állhatnak - például hormonális zavarok vagy krónikus gyulladások -, de a nem megfelelő étkezés szintén okozhat hasonló gondokat.
Csökkentik a gyulladást, halványítják a pattanásokat - 8 étel, ami belülről teszi egységessé és ragyogóvá a bőrt
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)