Női szépségversenyek a világ sok részén rendszeresen zajlanak. Számtalan különböző rendezvény során koronáznak királynőket, ám a férfiak e téren igencsak le vannak maradva. Pasik számára rendezett hasonló eseményekről jóval kevesebbet hallani.
Egy internetes oldal, a TC Candler viszont úgy döntött, ideje a férfiak közül is kiválasztani a legjóképűbbeket. Világszerte mindenki szavazhatott, a válaszok alapján pedig össze is állították a toplistát.
A világ tíz legjóképűbb pasija
A szavazáskor kifejezetten az arcvonásokon volt a hangsúly, és nagyjából hárommillió ember adta le a voksát a világ legkülönbözőbb országaiból. Az első tíz helyezett igen változatos külsejű férfiakból került ki, és egyáltalán nem mindegyikük felel meg a tipikus pasiideálnak. Képeken mutatjuk, kik lettek a legszexibbek.

A tizedik helyet az olasz Mariano Di Vaio foglalhatta el. Modellként kezdte a karrierjét, most pedig leginkább bloggerként ismerik a 29 éves férfit.

A kilencedik a dél-koreai énekes és táncos, Sehun lett. Korábban modellként is dolgozott, de igazán egy zenekar tagjaként lett ismert. Őt tartják az egyik legvonzóbb ázsiai férfinak.

A nyolcadik helyet a 45 éves színész, producer és rapper, Idris Elba kapta. Harminc felett lett igazán sikeres, és bolondulnak érte a nők.

A hetedik hely Felix Kjellbergé, azaz ismertebb nevén PewDiePie-é lett. A 28 éves férfi ismert blogger és videojáték-kommentátor, több mint 65 millió követővel.

Őt követte a sorban a 32 éves színész és rendező, Stanley Weber, aki többek közt az Outlander című sorozatban is szerepelt.

Az ötödik egy kubai származású, 29 éves színész, William Levy lett. Korábban modellkedett is, de leginkább sorozatokból vált ismertté.

A negyedik helyre a 25 éves James Reid került. A filippínó-ausztrál származású fiatal férfi egy valóságshow-ból lett híres, azóta pedig énekesként és színészként tevékenykedik.

A dobogó harmadik fokát a 32 éves Armie Hammer foglalhatta el, akit többek közt a Social Network és Az U.N.C.L.E. embere című filmekből ismerhetsz.

A második helyre a Trónok harca Khal Drogója, azaz a 39 éves Jason Momoa került. Nők milliói olvadnak el rendkívül férfias, kissé vad külsejétől.

Az első helyezett egy 22 éves, dél-koreai énekes, Kim Tae-Hyung lett. Lágy arcvonásaival a legdögösebb csábítókat is letolta az élről.