Alig tudtak járni benne a nők, mégis évekig divat volt: haláleseteket is okozott a kényelmetlen szoknya
Őrült és veszélyes volt az a szoknyadivat, ami a 20. század elején vált népszerűvé a nők körében.
Divatirányzatok jönnek-mennek, ám vannak olyan trendek, amik olyan hajmeresztőek vagy éppen különlegesek, hogy még évek vagy évtizedek múlva is ezekről beszélnek. A ceruzaszoknya elődje is ilyennek számít.
Az angolban csak hobble skirt néven emlegetett ruhadarabra nem született magyar megfelelő, de tükörfordításban talán a tipegőszoknya jelző a legmegfelelőbb rá, nem véletlenül. Ebben a szoknyában ugyanis csak úgy lehetett közlekedni, mint ahogyan a pingvinek vagy gésák járnak.
Egy trend, ami a levegőben született
Az 1900-as évek elején nem létezett más elfogadható viselet a nők számára, mint a hosszú szoknyák. Bár az abroncsokat már ezekben az években kezdték elhagyni, és a mozgásterük is nagyobb lett, még nem álmodozhattak rövidebb ruhákról vagy esetleg nadrágokról.
A hobble skirt is a hosszú szoknyák egyik továbbfejlesztett változata, ami 1908 és 1914 között volt divatos. A kialakulása - bár vitatott - egyes állítások szerint egy fontos történelmi eseményhez kapcsolódik. 1908-ban a repülés atyjai, a Wright fivérek bemutatót tartottak Franciaországban, a történelem első női utasával Edith Hart O. Berggel.
A repülés során egy kötéllel szorosan a nő bokája köré erősítették a szoknyáját, hogy ne rebbenjen fel, ezzel akadályozva a látását. Az amerikai légi múzeum szerint egy francia divattervező Paul Poiret a repülőről leszálló nőt meglátva alkotta meg a trendet, hiszen Bergnek még a földet érés után is a bokájához volt kötve a szoknyája. A dizájner híres volt formabontó ötleteiről, többek között keleties hatású, nadrágos összeállításokat is tervezett hölgyeknek.
Kényelmetlen és veszélyes
Egy ideig óriási divat lett a körbefogott szoknyából, ám egyre több nő érezte magát kényelmetlenül. A nehézkes járás miatt sokan sebességkorlátozott szoknyaként emlegették, és viccből még futóversenyeket is tartottak benne. Azokban az időkben szinte csak magasított peremű vonatokkal lehetett közlekedni, amire igencsak megnehezítette a fellépést.
Emiatt 1912-ben New Yorkban elindultak a kifejezetten bicegőszoknyák miatt alacsonyított vasúti kocsik, egy év múlva pedig Los Angelesben is hasonló lépésre szánták el magukat a bokánál szűk ruhadarab miatt. Innen is látszik, mekkora divat volt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szoknya amellett, hogy kényelmetlen volt, még veszélyesnek is számított - olyannyira, hogy halálesetet is okozott. Chicago kormányzója egyenesen abnormálisnak nevezte a viseletet, több munkahelyen pedig betiltották, hogy ilyenben dolgozzanak a nők. 1910-ben egy párizsi hölgy egy versenypályán lelte halálát, mert a szoknyája miatt nem tudott elfutni egy elszabadult ló elől, amely halálra taposta. Egy évvel később pedig a tizennyolc éves Ida Goyette fulladt egy csatornába öltözéke miatt.
Leáldozott a veszélyes trendnek
Főleg az idősebb korosztály kedvelte az irányzatot, úgy érezték, hogy kifinomultságot és tartást ad a modern nőknek, akik egyre jobban kacsintgattak a feminizmus felé. A támogatásuk ellenére az I. világháború és a sok sérülés miatt leáldozóban voltak a szoknyák, hiszen nem állták meg a helyüket a nehéz időkben.
Bár a divattörténelem folyamatosan váltogatta a szűk és bő szoknyák trendjeit, a bokánál leszűkített, hosszú ruhák már soha nem tértek vissza. Mai leszármazottjának talán a ceruzaszoknyákat lehet tekinteni, amik bár szűkek, de a térd körül végződnek, így téve szabadabbá a mozgást.
Karcsú derekat varázsolnak ezek a szoknyák - Nőies, divatos darabok, melyekben vékonyabbnak tűnsz
Mára már teljesen átalakult a szoknyák divatja, mutatjuk azokat a darabokat, amikkel nem lőhetsz mellé.
Karcsú derekat varázsolnak ezek a szoknyák – Nőies, divatos darabok, melyekben vékonyabbnak tűnsz
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary, Wikipédia, borítókép: vintage_yunna / Instagram)