Szőrszálak a női állon: milyen betegséget és milyen változást jelezhetnek? 5 gyakori probléma a tünet hátterében
Akár egészségügyi problémák is állhatnak a fokozott szőrnövekedés hátterében.
A bőr változásai mindig fontos jelzések lehetnek a szervezet részéről, ezért érdemes odafigyelni rájuk. Nem csupán a pattanások megjelenésének okát érdemes feltárni, hanem például azt is, ha szokatlan szőrszálakat vesz észre valaki a testén.
A nőknél is megjelenhetnek szálak akár a mellbimbó körül, akár az állon. És ha nem voltak ott egész felnőttkorban, tehát nem csak a genetika okozza őket, akkor mindenképpen ajánlott megfontolni, mi állhat a kialakulásuk hátterében.
Menopauza
A menopauzával járó hormonális átalakulások sok változást és tünetet eredményeznek a testen, ezek közé tartozik a fokozott szőrnövekedés is. Előfordul, hogy ilyenkor túlsúlyba kerülnek az androgén hormonok, ennek hatására pedig az áll szőrösödése mellett a bajusz is megjelenhet. Az viszont már leginkább genetika kérdése, hogy kinél bukkannak fel a szálak, és az is, hogy milyen mértékben, de ebben az esetben nem kell aggódni miattuk. Egy endokrinológiai vizsgálat persze nem árthat, de ilyenkor a megoldást leginkább az eltávolításuk jelenti például csipesszel vagy gyantával.
PCOS
A szőrnövekedés fokozódása mögött policisztás ovárium szindróma is állhat. Bár ez elsősorban a petefészek betegsége, több szervet is érinthet. Ennek fennállása esetén a petefészkeken vastag, kéregszerű bevonat képződik, ami megakadályozza a petesejtek kilökődését és megérését. A meg nem repedt tüszők pedig folyadékkal teli cisztákká alakulnak. Mindezt általában a férfi nemi hormonok túlsúlya eredményezi, és a rendszertelen menstruáció mellett esztétikai tüneteket is okoz. Jellemzőek ilyenkor a pattanások, a hajhullás vagy épp a szőrszálak megjelenése az arcon, például a száj fölött vagy az áll területén. A gyógyszeres kezelés általában a hormonszint helyreállítását célozza meg.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cushing-szindróma
A Cushing-szindróma a ritkább betegségek közé tartozik, mivel évente körülbelül egymillióból 2-3 embernél diagnosztizálják, ám előfordulhat, hogy ez eredményezi a szőrszálak megjelenését. Ez a mellékvesekéreg glükocorticoid, azaz kortizol hormonjának túltermelése miatt alakul ki, és legjellemzőbb tünetei közé tartozik az elhízás, a felesleg megjelenése a nyakon, a hason, az arc kikerekedése, azaz a holdvilágarc, a striák kialakulása és a fokozott szőrnövekedés is.
Túlsúly okozta hormonális változások
Az elhízás rendkívül káros az egészségre, és még a hormonrendszert is összezavarja. A női és férfi nemi hormonok egyensúlya felborul, ennek hatására pedig többek közt a szőrszálak is felbukkanhatnak az arcon. Ilyenkor a fogyás mellett érdemes endokrinológus segítségét is kérni a hormonok beállításához.
Gyógyszermellékhatás
Bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is megjelenhet ez a tünet. Például a szteroidok, az immunszuppresszánsok vagy a tesztoszteronszintet emelő tabletták esetén is előfordulhat szőrösödés, így ha valaki azt gyanítja, hogy a gyógyszer okozza a problémát, érdemes konzultálni róla a kezelőorvossal.
A cukorbetegség bőrtünetei
A 2-es típusú cukorbetegség gyakran lappangva alakul ki, pedig igen fontos lenne a lehető leghamarabb felismerni. Mert sokszor csak akkor derül rá fény, miután már súlyos szövődményeket okozott. Vannak olyan kezdeti tünetek, melyek jelezhetik az állapot fennállását. Bármilyen meglepő, a bőr egészen apró, jelentéktelennek hitt elváltozásai is utalhatnak a diabéteszre.
Hogy mutatja meg a bőr a cukorbetegséget? Ezeket a jeleket kevesen ismerik fel a diabetológus szerint
Nem biztos, hogy csak esztétikai problémát jelent, ha irritációt tapasztalsz a bőrödön.
Elolvasom(Képek: Getty Images.)