Röhögni ér! Ezek voltak a '80-as évek legvagányabb frizurái

Ma már nehéz elhinni, hogy vannak, akik szerint trendinek számítottak ezek a frizurák a '80-as években.

Retró frizurák

Az biztos, hogy a ’70-es, ’80-as évek igen emlékezetes korszakot jelentettek a divat terén. Annyira különleges darabok és trendek hódítottak, hogy még ma is szinte mindenki emlékszik rájuk. Aki ekkor volt tini, biztosan mosolyogva idézi fel magában az élénk, neonszínű ruhákat, melegítőket és a töménytelen mennyiségű farmert.

Persze, a hajdivat sem maradt meg a visszafogott kategóriában: a minél extrémebb, tupírozottabb és figyelemfelkeltőbb fazonok taroltak, melyek mai szemmel visszanézve inkább viccesek, mint divatosak vagy csinosak.

Ilyenek voltak a ’80-as évek frizurái

Voltak ráadásul olyanok, akik még az egyébként is vadnak számító fazonokat is fel akarták turbózni, illetve egyedibbé tenni. Ennek köszönhetően született jó néhány olyan frizurakreáció, melyen ma már valószínűleg ők is jókat nevetnek. A régi fotók pedig fel is kerültek a netre, és számos embernek okoztak nosztalgikus és vidámságban gazdag pillanatokat. Égnek álló frufru és mikrofonfrizura? Ezeket a hajlakkal és tupírral igen gazdagon ellátott hajkoronákat biztosan nem bírod majd ki mosolygás nélkül.

A hagyományos frufru túl unalmas volt, ezért kapott egy kis tupírt, na és jó sok lakkot. Ez aztán a dús hatású frizura!
Furcsa megoldás, de az biztos, hogy egyedi.
Úgy tűnik, az égnek álló frufru volt a legnagyobb divat az extrém fazonokat kedvelők körében.
Felül rövid, alul hosszú, és még egy pici frufru is társul hozzá. Ehhez a fazonhoz reggelente legalább egy doboz hajlakk elfogyhatott.
Ez a nagyjából húsz centi magas hajkorona garantáltan nyújtja az arcot.
A mikrofonfrizura féloldalas verziója. Hogy mennyire látott tőle, azt senki nem tudhatja.
A többihez képest még egész visszafogott ez a rajzfilmfigurára emlékeztető fazon.
Ezt a frizurát még a Grincs cuki kislánya, Cindy Lou is megirigyelné. Az anyuka elemében lehetett a fotózás előtt.
Kócos oroszlánsörény jó sok tupírral.
Akármilyen furcsa is, valahogy aranyosan áll a kislánynak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük