48 millióan foglalkoznak ezzel a körömproblémával a TikTokon - Sokakat érint az onycholysis
Az onycholysis gyakori probléma, de sokan nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Akár fertőzés is állhat a hátterében.
A TikTok videórengetegében sokszor kevesebb figyelmet kapnak a hasznos posztok, de azért akadnak olyan alkalmak, amikor nemcsak, mondjuk, egy-egy szépségtrükk, hanem pár fontos, akár egészségügyi téma kerül a figyelem középpontjába. Az onycholysis nevű körömproblémával például már több mint 48 millióan foglalkoztak.
Az elváltozás sokakat érint, a legtöbben mégsem tulajdonítanak neki jelentőséget, pedig akár fertőzés is állhat a hátterében.
Mi az onycholysis?
Az onycholysis a köröm körömágytól való elemelkedését, elválását takarja. Ennek fennállása esetén a körömlemez nem tapad szorosan az alatta lévő bőrhöz. A jelenség valamilyen szinten természetes és normális, tehát azzal nincs semmi gond, ha a köröm vége nyomás hatására egy kissé felfelé mozdul. Az jelent problémát, ha túlságosan elemelkedik az ujjbegytől az első és az oldalsó részen is, illetve ha a köröm alapvetően rózsaszín területe elhalványodik, kifehéredik a lemez elválása miatt.
@girls_nailartstudio 💅🏻onycholysis treatment💅🏻 #nails #onycholysis #nailtreatment #nailinjury #gelproducts #nailtechproblems #nailtech #nailtok #nailproblems #nailfix #tbc #fyp #diagnosis #nailtrauma #aussietok ♬ original sound - Girls!
Mi okozza?
A rendellenességet több dolog is okozhatja, például létrejöhet különböző irritációk, mondjuk a körömlakklemosó, a tisztítószerek és a fertőtlenítők gyakori használatának hatására, de kialakulhat egy sérülés, ütés következtében, vagy akkor, ha egy bizonyos tevékenység során felfelé feszül a köröm. Egészségügyi problémák is eredményezhetik, gyakori jelenség pszoriázissal küzdőknél, allergiás reakció következményeként, sőt gyógyszermellékhatásként is jelentkezhet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A leggyakrabban azonban a köröm gombás fertőzése jár ilyen következményekkel. Ebben az esetben gyakran jellemző tünet még a körömlemez megvastagodása és sárgás elszíneződése is. Néha viszont más fertőzések is megbújhatnak a háttérben. Ezek esetében gyógyszeres kezelésre van szükség.
Mindezek mellett akkor is megjelenhet az onycholysis, ha nem jól dolgozik a műkörmös. A túlzott reszelés, a túlságosan elvékonyított köröm, a túl nagy mennyiségben felvitt zseléanyag, az erősen meghajlított épített köröm, valamint a zselé kötése során keletkező magas hőmérséklet. Sőt, a zselékben található összetevők, többek közt a 2-hidroxietil-metakrilát, azaz a HEMA is okozhatja a köröm elemelkedését.
@itslakishaa Reply to @zoeelovett837 are short nails a mood? 💫 #shortnails #healthynails #nailgrowthjourney #damagednails #nailtok #onycholysis @sallyhansen #nailhealth #nailgrowthtips ♬ vlog type beat - Fleeky
Hogyan kezelhető?
Leginkább akkor kezelhető, ha fertőzés vagy betegség okozza, ekkor az orvosok a megfelelő gyógyszer felírásával oldják meg a problémát. Ha viszont sérülés, irritáció miatt alakult ki, akkor igazából csak annyit tehetsz, megvárod, míg a köröm lenő, és korrigálja a sérülést.
A probléma fennállása alatt érdemes még jobban figyelni a higiéniára, nehogy baktériumok kerüljenek a körömlemez alá, és fertőzést eredményezzenek. Éppen ezért ilyen esetben mindig érdemes a lehető legrövidebbre is vágni a körmöket. De ha ezt a tünetet észleled magadon, és nem akar elmúlni, lenőni, érdemes orvoshoz fordulni vele.
Betegségekre utalhatnak a köröm elváltozásai
Ha huzamosabb ideig tapasztalod a következő körömtünetek egyikét, keress fel egy bőrgyógyász szakorvost!
Milyen kezdődő betegségre utal a töredező, foltos vagy csíkos köröm? Sorra vesszük
Nézegess képeket!
Elolvasom