5 évesen gyűlölte meg testét, 10 évesen már diétázott: Megan leküzdötte fóbiáit, ma nők millióinak segít
A 26 éves Megannak közel húsz év kellett ahhoz, hogy képes legyen megszeretni saját testét.
Megan Jayne Crabbe ötévesen kezdett hosszú, kilátástalan harcba a testével. Folyton társaihoz hasonlítgatta magát, és mindig amiatt szorongott, hogy nem olyan vékony, mint a többiek.
Már gyermekként diétázni kezdett, mert képtelen volt elfogadni külsejét, és olyanná akart válni, mint a többi lány. Az évek során azonban nemcsak mentális, de egészségügyi állapota is folyamatosan romlott.
Gyermekként gyűlölte testét, most büszke alakjára
Tinédzserként már anorexiával küzdött, és pszichiátriára került, problémái miatt pedig a gimnáziumból, majd az egyetemről is jó időre kiesett. 21 évesen elérte álomsúlyát, ám már ez sem tette boldoggá: tudta, hogy akármennyit is fogy, az sosem lesz számára elég. Végül aztán rájött, hogy nem folytathatja így az életét. Sok küzdelem árán legyőzte kétségeit és kényszereit, most, 26 évesen pedig már nemcsak hogy büszke testére, de más nőknek is segít, és önbizalmat ad.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Képek: Instagram/meganjaynecrabbe.