Ezért voltak a világ legbefolyásosabb női mind lilában: fontos üzenetet hordoznak a ruhák színei

Az elnöki beiktatás fontos divatpillanatoknak is helyet adott a politika mellett.

Lila szín üzenete
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

Január 20-án fontos eseménynek adott helyet a washingtoni Capitolium, hiszen letette esküjét Joe Biden, ezzel pedig ő lett az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke. A jelentős politikai esemény azonban számos rejtett üzenetet is hordozott, amit a világ legbefolyásosabb női az öltözködésükkel mutattak meg.

A ruhák színei többet jelenthetnek, mint gondolnánk, sok esetben pedig bőven túlmutatnak az esztétikán. Nem véletlen, hogy már léteznek színtanácsadó szakemberek is, akik nemcsak a típusokhoz illő színt tudják megmondani, hanem az üzenet átadásában is segíthetnek, amit közvetíteni szeretnénk.

A múltban is üzenetet hordoztak a ruhák

A divat már messze túlmutat az öltözködésen és a megjelenésen, hiszen már olyan fontos üzeneteket is lehet vele közvetíteni, mint az elfogadás, a feminizmus vagy éppen a rasszizmus elleni küzdelem. Einav Rabinovitch-Fox divattörténész szerint ez az 1850-es évekig nyúlik vissza, amikor a női jogok szószólói az öltözködési reform kérdését a nők jogainak és egyenlőségének előremozdítása érdekében fogalmazták meg. Már itt is körvonalazódni látszott, hogy szoros kapcsolat van a divat és a megjelenés, valamint a politika között.

A szüfrazsettmozgalom egyik vezéralakja, Emmeline Pankhurst.
A szüfrazsettmozgalom egyik vezéralakja, Emmeline Pankhurst.
Fotó: Hulton Deutsch / Getty Images Hungary

Később a szüfrazsettmozgalmak, majd a ’70-es években újra napirenden lévő nőjogi tüntetések ismét felhívták a figyelmet az öltözködés fontosságára. Ez akkor leginkább a fűzőt, a melltartóviselést és a nők által hordott nadrágokat érintette, hiszen ezekkel is korlátozták a szabadságukat. Ahogy később ezek felé csillapodott az ellenszenv, a tervezők is bátrabban nyúltak bizonyos fazonok vagy színek felé, ami később aztán divatossá is vált.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Erre jó példa a ’60-as, ’70-es évek kontrakulturális divatja és az unisex stílusok, amelyek tiltakozásként kezdődtek, majd olyan tervezők választották ki, mint Saint Laurent. De a punk is az utcán kezdődött, amelyre később a haute couture világa csapott le.

Színek és jelentésük

Láthattuk, hogy a történelem során számos esetben alakították a megjelenést az adott társadalmi problémák vagy üzenetek, és ez ma sincs másként. Számos szakértő egyetért abban, hogy akár a hétköznapokban, minden politikai jellegű jelentéstől mentesen is lehet üzenni a ruhák színével. A legismertebb árnyalatok és mondanivalójuk:

  • Kék:  csendes, nyugtató, ugyanakkor hideg és nyomasztó, így nem minden színtípushoz ideális választás. A szakértők szerint például egy állásinterjúra kitűnő választás, hiszen a hűséget, a jó stresszkezelő képességet és a mások iránti felelősségtudatot is szimbolizálja.
  • Zöld: a zöld ruhákkal nyugalmat és friss, pörgős jellemvonást is lehet egyszerre üzenni, de magas intelligenciát is sugallhat.
  • Sárga: a fény színe a nyitottságot, a kapcsolatteremtés szándékát jelenti, de a boldogság, jó hangulat szimbóluma is lehet.
  • Piros: a szenvedély színe jól illik azokhoz, akik határozott elképzelésüket és magabiztosságukat szeretnék mutatni a világ felé, és nem érzik magukat akkor sem kellemetlenül, ha minden szempár rájuk szegeződik.

És mi a helyzet a lilával?

A lila színnek, bár az nem tartozik a fent felsorolt alapszínek közé, jelentős üzenete van - nem véletlenül viselte szinte minden befolyásos nő ezt az árnyalatot a 2021-es elnöki beiktatáson. Általános értelemben azok hordják, akik békére, tiszta szeretetre vágynak, de Washingtonban ez ennél is összetettebb volt. Egyrészt a méltóságot és a hűséget is szerették volna így kommunikálni, másrészt a lila az egységre való felhívásként is szolgál, mivel ez a piros - vagyis a republikánus párt szimbóluma - és a kék - ami hagyományosan a demokraták választott színe - kombinációja. Az üzenet tehát az volt, hogy az ország jövője egységes és befogadó.

elnöki-beiktatás-lila4
Fotó: Pool / Getty Images Hungary

Kamala Harris történelmet írt azzal, hogy ő lett az Egyesült Államok első női, első afroamerikai és első ázsiai-amerikai alelnöke, ezt a hatalmas kitüntetést pedig egy alkalomhoz színben és fazonban is tökéletesen illő ruhában ünnepelte. Az eskütételnél egy afroamerikai tervező, Christopher John Rogers kabátját és ruháját választotta - természetesen lilában.

elnöki-beiktatás-lila3
Fotó: Pool / Getty Images Hungary

A volt first lady és elnökjelölt, Hillary Clinton már nem először mutatta meg, hogy a divattal is számos üzenetet lehet elmondani, hiszen annak idején a nők helyzetét segítette azzal a Fehér Házban, hogy először viselt nadrágot nyilvános eseményeken. Most is egy lila színű nadrágkosztüm mellett döntött, amit Ralph Lauren tervezett.

elnöki-beiktatás-lila2
Fotó: Pool / Getty Images Hungary

Michelle Obama nemcsak azért volt kiemelkedő first lady, mert a nép imádta, hanem mert mindig divatos volt, a ruhái jelentésére pedig nagyon ügyelt. Az évek során az amerikai fiatal tervezők mellett harcolt, a beiktatási ünnepségre is egy bordós-lilás Sergio Hudson-darabban mutatta meg, hogy az egységet és az összetartást támogatja.

elnöki-beiktatás-lila1
Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images Hungary

Bár a beavatási ünnepségen a jelenlegi first lady, Jill Biden egy kék összeállításban támogatta férjét, az ezt megelőző napon tartott ceremónián szintén lilában tündökölt. Jonathan Cohen mexikói-amerikai tervező által tervezett kabátot és arcmaszkot viselt. Cohen a fenntartható divatért tett munkájáról ismert, és a maszkot a korábbi kollekciók maradék szövetének felhasználásával hozták létre.

8 ikonikus szett a Fehér Ház first ladyjeitől: történelmet írt Jackie Kennedy és Hillary Clinton is

Ezek a nők nemcsak férjeik mellett, hanem önmagukban is átírták a történelmet - már az öltözködésükkel is.

8 ikonikus szett a Fehér Ház first ladyjeitől: történelmet írt Jackie Kennedy és Hillary Clinton is

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük