Online ruhavásárlás: így verhetnek át a szélhámosok a neten
A netes ruhavásárlás egyre népszerűbb, hiszen kényelmes, ám sajnos vannak buktatói.
Bár az internetet eredetileg hadászati célokból fejlesztették ki, mára a világ már ott tart, hogy a neten intézhetőek a pénzügyek, sok egyedülálló ott keres párt, sőt, még ruhát vásárolni is lehet a netről a négy fal között. Utóbbinak azonban, bár nagyon kényelmes, sajnos vannak buktatói is, amelyekre jobb, ha odafigyelsz.
Ezeket szem előtt tartva, körültekintő vásárlóként megóvhatod magad a csalódástól vagy az esetleges bosszúságoktól.
Megfelelő méret, anyag és szín
Bár az internetes katalógusok többnyire nyújtanak leírást arról, hogy hogyan állapíthatod meg, milyen méretű ruha jó rád, a mérések ellenére sem biztos, hogy jó méretet kapsz. Ráadásul a mérettáblázatok többnyire bonyolultak, és az ember amúgy sem könnyen tudja önmagát méricskélni.
Kérd meg a barátnődet, hogy segítsen a mérőszalaggal lemérni, mekkora a mellbőséged, a csípőd bősége és így tovább, így könnyebb dolgod lesz, és talán ketten könnyebben eligazodtok a táblázatot illetően is. A rendelés után pedig csak reménykedhetsz, hogy valóban jó lesz rád a rendelt ruha.
Fontos az is, hogy tájékozódj a választott ruha anyagáról. A leírásban - jobb oldalakon - fel szokták tüntetni, hogy milyen százalékban, milyen alapanyagból készült az adott ruha. Így a célnak megfelelően tudsz választani, és nem rendelsz véletlenül sem kellemetlenül műszálas darabot például edzéshez.
A ruha színe is problémás lehet, ugyanis az árnyalat néha csalóka a számítógép képernyőjéről nézve. Ezt sajnos nem lehet kivédeni, ezért, ha rendelsz, mindig előre készülj fel, hogy kicsit eltérhet a ruha színe a neten látottétól.
Csúnya buktatók
A legnagyobb körültekintés ellenére is előfordulhat, hogy amikor a postás meghozza a ruhádat, sorozatos csalódások várnak rád. Például a postás kérhet az előre várt összegnél többet. A postaköltség téged terhel, erre jól vigyázz! Hiába kerül egy szoknya 5000 forintba, a végén könnyen fizethetsz 6500-7000 forintot is.
Az is lehet, hogy a ruha a mérettáblázatban leírtak ellenére is kicsi vagy nagy, esetleg magadon nem tetszik annyira, mint a katalógusban. Sajnos a netes vásárlás okozhat ilyesfajta bosszúságokat, mivel nincs lehetőséged felpróbálni a ruhát, mielőtt megvennéd, így gyakorlatilag zsákbamacskát rendelsz.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A fentieket elkerülendő vagy orvosolandó, mielőtt rendelnél, feltétlenül olvasd el a vásárlási feltételeket a weboldalon, és tájékozódj a lehetőségeidről egy esetleges csalódás esetén. Lehet-e visszacserélni? Kit terhel ilyenkor a postaköltség? Ha előre kell pénzt utalni - ami már önmagában is átverésgyanús -, van-e pénzvisszatérítés? Mindent alaposan olvass el, mielőtt rákattintasz a Rendel gombra, általános szabály azonban Magyarországon, hogy aki internetes webshopból rendelt árut vesz, nyolc napon belül bármiféle indoklás nélkül visszaküldheti azt, az árat pedig kötelesek neki visszafizetni.
A szélhámos weboldalak ismérvei
Ha számodra és ismerőseid számára is új egy internetes ruhaáruház, nézz körül a honlapon alaposan! Ha a kapcsolat rovatban g-mailes, yahoo-s, vagy ehhez hasonló e-mail címet látsz, akkor azonnal evezz is más vizekre, mert egy valamirevaló, komoly üzletnek saját nevével ellátott e-mail címe van.
Egy másik dolog, ami szemet szúrhat, hogy a vásárlási feltételekben lefektetik, hogy csak sérülésmentes csomagolásban veszik vissza a ruhát. Ezzel alapból kizárják a csere lehetőségét, ahogyan a pénzvisszatérítését is, ugyanis arra, hogy a ruha nem jó rád, csak úgy jöhetsz rá, ha azt kicsomagolod és felpróbálod.
A Vásárlói vélemények fülre rá se kattints, mert ide azok, akik a weboldalt üzemeltetik, azt írnak, amit csak akarnak. Ha mégis rákattintasz, és csak pozitív véleményeket olvasol, kezdhetsz is gyanakodni!
Megbízható helyről rendelj!
Sajnos nagyon sok olyan netes ruhaüzlet létezik, amely arra szakosodott, hogyan verheti át mesterien a gyanútlan vásárlókat, ezért, ha mindenképp így szeretnél ruhát venni, igyekezz olyan helyről rendelni, amelyet ismerőseid közül valaki már próbált, és meg volt vele elégedve.
Ha naiv voltál, és nem a megfelelő oldalt választottad, az ügyfélszolgálat viszont nem működik együtt, és a csere vagy a pénzvisszatérítés lehetőségét sem akarják biztosítani, még mindig ott a fogyasztóvédelem, ahová bármikor fordulhatsz ilyen problémákkal. Ne hagyd magad átverni!
OLVASD EL EZT IS!
- divat
- ruha
Már tudjuk, mi lesz a nyári divat
- divat
- színek