Máig elképesztően stílusos a 63 éves modell: olimpikonból lett a világmárkák kedvence Elisabetta Dessy
Az egykori olimpikon bebizonyítja, hogy a kor csak egy szám, és attól függetlenül is lehet stílusos egy nő.
Vannak olyan nők, akik az élet több területén is képesek maradandót alkotni, hiszen tehetségük, kitartásuk és kisugárzásuk segítségével bármit képesek elérni. Ilyen az olasz Elisabetta Dessy is, aki a sport világából indult, de hamar a kifutókon találta magát - és azóta is elképesztően sikeres modellként.
A nőies megjelenéséről ismert Elisabetta 1957-ben született Rómában. Gyerekkorától úszott, 14 évesen pedig már olyan kiemelkedő tehetségnek bizonyult, hogy az olasz nemzeti úszóválogatottba is bekerült. 1976-ban részt vehetett a Montréalban megrendezésre kerülő olimpián is, ahol a vegyes váltóban új olasz rekordot állított fel az elődöntőben. Bár érmet nem vitt haza az ötkarikás játékokról, számos ajtó nyílt meg előtte így is.
Medencéből a legnagyobb márkák kifutóira
Elisabetta az olimpia idején 19 éves volt, és a versenyek során felfigyeltek kivételes szépségére, így egyre nagyobb márkák és ügynökségek kopogtattak nála, hogy népszerűsítse ruháikat. A külsejére mindig is odafigyelő nő nem tudott ellenállni a felkéréseknek, így vonult többek között a Fendi, Emilio Pucci, Versace, Armani, Gucci és Valentino kifutóin is. Bár egy ideig felfüggesztette úszó- és modellkarrierjét is, 2018-ban visszatért a divat világába, és immár érett nőként ismét nagy márkák arcaként tündökölt.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: elisabettadessy / Instagram)