A pattanások és a hajhullás csak a cinkhiány kezdeti tünetei: súlyosabb károkat is okozhat
Előzd meg, mielőtt komolyabb következményei lennének.
Rengetegen küzdenek különböző bőrproblémákkal, valamint az is kiderült, hogy az emberek több mint a felének hullik a haja, mégsem fordít ezekre elegendő figyelmet.
Sokan nem kezeltetik a problémákat, nem is próbálnak utánajárni, mi okozhatja őket, pedig előfordul, hogy csak egy egyszerű dolog, a cinkhiány áll a hátterükben. Ha azonban sokáig nem jönnek erre rá, súlyosabb, hosszú távú következményei is lehetnek.
A cink hiánya haj- és bőrproblémákat okoz
A cink egy, a szervezet számára nagyon fontos nyomelem, ami részt vesz a sejtosztódás elősegítésében, az új sejtek képződésében, valamint támogatja, erősíti az immunrendszert. A testben általában 2-3 gramm cink található meg, de ha nincs meg a megfelelő mennyiség, és nem is pótolod, akkor az érezhető és jól látható mellékhatásokkal jár.
Legtöbbször nem múló, mindig újra megjelenő pattanásokat, száraz, viszkető bőrt, kiütéseket okozhat, valamint észreveheted azt is, hogy sokkal lassabban gyógyulnak be a sebeid, mint régebben. Hosszú távon pedig ekcémát és pszoriázist okozhat. A cink ugyanis nélkülözhetetlen a szép bőrhöz, segít megőrizni a rugalmasságát és fiatalságát, mivel fokozza a bőr öregedéséért felelőssé tehető szabad gyököket roncsoló enzimek aktivitását, valamint a kollagéntermelést. Ráadásul szabályozza a szervezet hormonegyensúlyát is, így csökkenti a zsíros bőr, valamint a pattanások kialakulásának esélyét. Nyáron pedig különösen fontos, mert az UV-sugárzás elleni védelemben is nagy szerepet játszik.
A hiánya a bőrön kívül a hajon is megmutatkozhat: a hajhagymák és a fejbőr sejtjei gyengévé válnak, így kiszáradhatnak, de hajhullás és pigmenthiány is kialakulhat. A hajszálak elvékonyodnak, töredezetté válnak, megritkul a hajkorona, sőt, akár a szempillák és a szemöldök is. Ha sokáig fennáll a hiány, akkor látható mennyiségű hajvesztés is bekövetkezhet.
Azonban nemcsak a külsőnkre van nagyon rossz hatással, ha nincs elég cink a szervezetünkben, ugyanis szorongást, krónikus stresszt, idegességet, sőt, még látászavart és hormonproblémákat is okozhat.
Vidd be a megfelelő mennyiséget!
Ezek miatt tehát nagyon fontos, hogy bevidd a szervezetedbe a szükséges mennyiségű cinket. A felnőtt szervezetnek általában napi 15 milligrammra van belőle szükség, de hiány esetén rövid távon napi 40 milligramm is szedhető. Persze pótolhatod vitamin formájában is - azonban itt előfordulhat, hogy csak egy része képes felszívódni, vagy túl sok található egy tablettában -, de a legjobb, ha természetes módon viszed be.
Leginkább a májban, a tojásban, a vörös és fehér húsokban, a tengeri herkentyűkben és a hüvelyesekben található, de az olajos magvak és a teljes kiőrlésű gabonafélék is tartalmaznak cinket.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- betegség
- cukorbetegség