Szinte mindenki észrevette már, mekkora különbség van az arc között rögtön ébredés után, és lefekvés előtt – ez pedig nem feltétlenül csak a fésülködésnek vagy a sminknek köszönhető.
Barbara Iweinsnek is feltűnt ez a jelenség, és egyre inkább érdekelni kezdték a nap során bekövetkező változások, ezért egy különleges projektbe fogott bele, melyet a netezőkkel is megosztott.
Az emberek arca a nap elején és végén
Elmondása szerint fiatalkora óta lenyűgözik az ismeretlen emberek, és folyton figyelte őket az utcán. Innen is jött az ötlet egyik fotósorozatához, melynek során idegeneket kérdezett meg, hogy lefotózhatja-e őket. Rengeteg járókelőt lekapott, és később úgy döntött, ennél többet szeretne látni belőlük: sebezhetőbb, intimebb oldalukat.

Barbara Iweins újra felkereste azokat a nőket és férfiakat, akiket lekapott az utcán, és szokatlan dolgot kért tőlük a következő projektjéhez.

Arra kérte őket, hogy munka után látogassák meg, és töltsék nála az éjszakát, hogy este 7-kor és reggel 7-kor is megörökíthesse az arcukat.

Lefotózta őket akkor, amikor megérkeztek hozzá, majd másnap reggel éppen ébredés után is. A képeken pedig nagy különbségeket vett észre.

– Mindig is imádtam azt a „harcoló” pillanatot, amikor a tudat kilép a valótlan világból, vagyis az álmokból, és szembenéz a valósággal. Pont azelőtt, hogy a világ bántani tudna minket – mondta a fotós.

– Azt hittem, hogy nagyjából húsz percem lesz arra, hogy megörökítsem az éppen ébredező emberek arcát, de nem, mert a szemekben lévő, gátlásoktól mentes ragyogás öt percen belül eltűnik.

– A kamera túlsó oldaláról láttam csak igazán, hogy csupán perceket vesz igénybe az, hogy az emberek átvegyék az irányítást a testük felett. A sebezhető, valódi énjük pedig ebben a pillanatban eltűnik – folytatta.

A fotós úgy érezte, az emberek ébredés után egyfajta maszkot vesznek magukra, amelyet a külvilágnak akarnak mutatni, ennek része a smink és a frizura is, de nem kizárólag ezeket értette alatta.

Az arcuk az ébredés után fél órával már megváltozik, és a nap során is rengeteget alakul. Este, bár a smink vagy a frizura még megvan, látszik a fáradtság az arcukon. Ugyanúgy, ahogy a védelmi pajzsként szolgáló arckifejezések.

A fotós megállapította, az emberek legőszintébb, legsebezhetőbb, legvalósabb arcát csak az ébredés utáni pillanatokban láthatta, mert utána megváltoztak a vonásaik. A különbség pedig a képeken is észrevehető.