Serpenyős csirkemell vajas szaftban: nyárias hangulatú vacsora pillanatok alatt
Ennek a serpenyős csirkemellnek a szaftjába a vaj mellett citrom kerül, ettől lesz nyárias hangulatú és frissítő.
A serpenyős vajas-citromos csirkemell kevés hozzávalós, hamisítatlan nyári villámvacsora, amit akár a teraszon vagy a kertben is jólesik fogyasztani. Ha teheted, igazi vajat használj hozzá, mert egészen más élményt ad, mint a margarin. A csirkét először süsd meg a serpenyőben, és a visszamaradt zsiradékon készítsd el a szószt.
Serpenyős vajas-citromos csirkemell
Hozzávalók 4 személyre
- 60 dkg csirkemellfilé
- 8 dkg vaj
- 2 evőkanál liszt
- 1 dl alaplé
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál olívaolaj
- 0.5 citrom
- 0.5 csokor petrezselyem
- só
- frissen őrölt bors
Elkészítés:
A csirkét vágd tenyérnyi szeletekre. Szórd meg mindkét oldalukat sóval és borssal, és tedd félre negyedórára. Közben egy serpenyőben hevítsd fel az olívaolajat, és olvaszd össze a vaj felével. A csirkeszeleteket mártsd meg lisztben, hogy ne tapadjanak, és közepes lángon, oldalanként négy-öt perc alatt pirítsd meg őket. A kész szeleteket szedd ki a serpenyőből, és tartsd melegen.
A serpenyő alatt vedd a lángot egészen kicsire, és futtasd meg rajta a felaprított fokhagymát. Fél perc múlva öntsd fel az alaplével, egy spatula segítségével kapargasd fel a hús sütése közben odakapott részeket - ezektől különlegesen finom lesz a szósz -, majd adagold hozzá a citrom kifacsart levét. Várj két percig, amíg a folyadék fele elpárolog, ezután keverd bele a maradék felkockázott vajat, a citrom reszelt héját, és kevergesd, amíg elolvad. Tedd vissza bele a kisült csirkeszeleteket, és melegítsd össze. A végén szórd meg aprított petrezselyemmel.
Jólesik mellé egy nagy tányér citromos zöldsaláta.
Könnyed zöldsaláta friss fűszerekkel: a citromos öntet a lelke
Pár perc összedobni ezt a frissítő, citromos salátát, amely könnyed köretként is megállja a helyét húsok mellett.
ElolvasomKép: Sorin Banica / 500 px / Getty Images
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció