Ropogós mézes-mustáros csirkecombok: a gyömbéres páctól olyan illatos

A mézes-mustáros pác minden húsfélével isteni. Nagy sikere lesz akkor is, ha csirkecombokat kensz le vele.

Mézes-mustáros csirkecombok
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A jó csirkecomb titka a megfelelő pác: keverd össze a hozzávalókat, helyezd bele a combokat, és így hagyd pihenni egy-két órát, hogy az ízek lejussanak a hús belsejébe, és átjárják a rostokat. A méz és a mustár együtt igazi klasszikus, amit ebben a receptben a gyömbér tesz enyhén csípőssé. Még finomabb, ha egy kevés karakteres ízű magos mustárt is keversz hozzá.

Mézes-mustáros csirkecombok

Hozzávalók

  • 8 csirkealsócomb
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1.5 evőkanál mustár
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 0.5 evőkanál magos mustár
  • bors
Recept idők

Elkészítés:

A combokat dörzsöld be sóval és borssal. A mézet keverd el az olajjal, a kétféle mustárral, a citromlével és a gyömbérrel. Fektesd a húsokat ebbe a pácba, és pihentesd a hűtőben két órát. Közben a sütőt melegítsd elő 180 fokra. Helyezd el a combokat egymás mellett egy tepsiben - a kimaradt pácot egyelőre ne öntsd rá, hanem tedd félre -, önts alá egy deci vizet, takard le alufóliával, és told a sütőbe. 45 perc múlva vedd le a fóliát a tetejéről, kend meg a maradék mézes, gyömbéres keverékkel, és így told vissza a sütőbe további negyedórára, amíg megpirul, és a bőre ropogóssá válik.

A mézes, magos mustáros pác a sült karajszeletekhez is nagyon jól megy.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük