Friss, finom medvehagymaleves
A medvehagymaszezon a tavasz közeledtének biztos jele, főzz te is belőle egy finom levest.
Ugyan a piacokon is beszerezheted a medvehagymát, de jó időben egy kellemes túrával egybekötött gyűjtés sokkal hangulatosabb.
Tálaláshoz érdemes félretenned pár levelet, hogy majd azzal díszíthesd a kész levest.
Medvehagymaleves
Hozzávalók:
- 2 csokornyi medvehagyma
- 1,5 liter húsleves - kockából is jó
- 1-2 gerezd fokhagyma
- 1 közepes krumpli
- 2 dl tejszín
- só, frissen őrölt bors
- 1 csipet szerecsendió
- olívaolaj
Elkészítés ideje:
35 perc.
Elkészítés menete:
A medvehagyma leveleit mosd át jó alaposan, majd vágd vékony csíkokra. A krumplit hámozd meg, vágd kisebb kockákra. Egy lábasban hevíts két evőkanálnyi olívaolajat, törd bele a fokhagymát, tedd mellé a csíkokra vágott medvehagymát, és dinszteld meg néhány perc alatt.
Ezután add hozzá a krumplit is, fűszerezd hangulatod szerint, majd öntsd fel a húslevessel - vagy ugyanennyi vízzel, és dobd bele a kockákat -, és főzd negyed óráig. Ha ez letelt, öntsd hozzá a tejszínt is, és egy botmixer segítségével pépesítsd az egészet egyneművé.
Zsírégető receptek tavaszra
A tavasz a megújulás ideje, ilyenkor érdemes egy kicsit átgondolni az étrendedet is, itt van hozzá néhány recept.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- leves
- brokkoli
Sűrű és illatos brokkolikrémleves

- zöldséges
- leves
Tejfölös zöldbableves

- erdély
- ecet