Szaftos édesburgonyás, csirkés ragu a sütőben összesütve: a currytől lesz ennyire finom
Remekül megy a csirkehúshoz a curry és az édesburgonya, főleg, ha az egész sütőben sül össze.

Az őszi-téli hónapok nagy slágere az édesburgonya. Ez az egyre népszerűbb, sok vitamint és ásványi anyagot tartalmazó növény inkább a sütőtök és a sárgarépa rokona, mint a krumplié, ezért az alakjukért aggódók is bátran az étrendjükbe illeszthetik. Csirkével és curryszósszal együtt sütve fejedelmi fogás készíthető belőle.
Édesburgonyás-csirkés curry receptje
Hozzávalók
- 50 dkg filézett csirkemell
- 2.5 dl kókusztej
- 2 édesburgonya
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál olívaolaj
- 1 evőkanál currypor
- 1 teáskanál őrölt gyömbér
- 1 kis vöröshagyma
- só
- bors
Elkészítés:
A sütőt melegítsd elő 180 fokra. A csirkét kockázd fel, sózd és borsozd, majd serpenyőben egy kevés olajon süsd a darabokat fehéredésig. Ha kész, szűrőlapáttal szedd ki, és tedd félre.
A hagymát kockázd fel. Ugyanabban a serpenyőben, amelyben a hús sült, hevíts még egy kevés olívaolajat, és párold rajta üvegesre a hagymát. Ha már puha, nyomd hozzá a fokhagymagerezdet, adagold bele a curryport és az őrölt gyömbért, így pirítsd egy-két percig, majd öntsd fel a kókusztejjel. Forrald az egészet össze.
Az édeskrumplit hámozd meg, kockázd fel, és oszd el egy tepsiben. Enyhén sózd meg, keverd hozzá a csirkekockákat és a curryszószt, takard le alufóliával, és told a sütőbe nagyjából fél órára, amíg a krumpli megpuhul.
Számtalan különböző módon használhatod fel az édeskrumplit - fűszeresen, grillezve például akár köretként, akár önálló fogásként is megállja a helyét.
- curry
- csirkemell
- édesburgonya
- húsételek
- csirkés édesburgonya
- édesburgonyás curry
- édesburgonyás csirkés curry
- Recept

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció