Mocskos módszer, amivel el akarják szedni a pénzed: így előzheted meg a rendőrség szerint
A trükkös tolvajok a jóindulatot használják ki.
A magyar rendőrség honlapján, vagyis a Police.hu-n olvasható tájékoztatás szerint az úgynevezett trükkös tolvajok komoly veszélyt jelentenek a lakosságra nézve, jelenlétükkel pedig folyamatosan számolni kell, hiszen egyre módszeresebb átverésekkel próbálkoznak.
A kifejezés olyan lopásokra utal, melyeket a sértettek saját otthonában követnek el, illetve, melyek során őket megtévesztés által károsítják meg. Jellemzően az idősebbeket fenyegeti a veszély, a bűnözők ugyanis kihasználják az életkorukból adódó fizikai korlátaikat, hiszékenységüket vagy éppen jóindulatukat.
Ugyanakkor persze nemcsak őket érintheti egy-egy ilyen bűncselekmény, emellett azért is érdemes részletesebben ismerni a tolvajok módszereit, hogy felhívhasd a veszélyre idősebb rokonaid, ismerőseid figyelmét.
Melyek a jellemző módszerek?
A Police.hu szerint a trükkös tolvajok módszerei változatosak és gyakorlatilag kifogyhatatlanok, előszeretettel adják ki magukat közüzemi szolgáltatónak, gyakran állítják, hogy az önkormányzat vagy éppen más hivatalos szervek küldték őket, emellett nem ritka, hogy azt mondják, különféle felméréseket végeznek, vagy nyereményjátékokat és vásárlási lehetőséget ajánlanak.
Persze az olyan régi módszerek sem tűntek el, mint a vízkérés, az illemhelyiségbe való bekéredzkedés, illetve pénzük felváltásának igénye.
Itt keresik először a betörők: 7 hely a lakásban, ahová ne tedd az értékeidet
Nézegess képeket!
ElolvasomA trükkös tolvajok jellemzője, hogy gyorsan alkalmazkodnak az adott szituációhoz, igyekeznek minél inkább összezavarni információáradatukkal a sértetett, ugyanakkor próbálják is elterelni a figyelmét arról, amit tulajdonképpen csinálnak. Előfordul az is, hogy csupán feltérképezik a lakást, kifigyelik, hol tartja a tulajdonos a pénzét, hol található mozdítható értéktárgy, illetve afelé terelgetik a beszélgetést, hogy minél többet tudjanak meg a sértett körülményeiről, például anyagi helyzetéről, családi állapotáról.
Ezt tartsd be, hogy ne legyen baj!
A magyar rendőrség javaslatai között elsőként szerepel a kapu, illetve a bejárati ajtó zárva tartása, valamint a bebocsátást kérő személy igazoltatása - a legjobb, ha ezt a zárt ajtón keresztül teszed meg, célszerű például olyan zárat is felszereltetni, mely mellett résnyire tudod nyitni az ajtót. A formaruha mellett fontos ellenőrizni az szolgálati igazolványt, melynek számát általában a szolgáltatóknál telefonon is egyeztetni lehet.
Ha az illető kért tőled valamit, amiért be kell menned a lakásba, semmiképpen se hagyd nyitva az ajtót, és ne is engedd, hogy odabent várakozzon. Ha már bent van, ne hagyd magára - lehetőleg szólj a szomszédodnak is, hogy jöjjön át, és legyen ott ő is.
Semmiképpen se adj át értéket - és erre fontos, hogy figyelmeztesd idős ismerőseidet is -, legyen szó akár készpénzről, akár ékszerről, biztosítási kötvényről vagy éppen értékpapírról. Pénzt se válts fel idegeneknek, és lehetőleg ne is tarts otthon nagyobb értéket.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bármilyen szép is lenne egy bizalommal teli világban élni, nem árt, ha óvatos vagy a váratlanul érkező ismeretlenekkel szemben - ha gyanúsnak tűnnek, írd fel gépkocsijuk rendszámát, ha pedig már ott tart az eset, hogy jogsértésre vagy bűncselekményre utaló körülményt észlelsz, hívd azonnal a rendőrség 107-es számát vagy a 112-es segélyhívó számot. További információt ide kattintva találsz.
OLVASD EL EZT IS!
- betörés
- okostelefon
Ez lesz a betörők legújabb módszere? Okostelefonnal is kinyithatják az ajtót
- jövő
- építészet