1,4 millió forintot kaphattok felújításra

Három hónapod van leadni a jelentkezést

Sokan vártak már a pályázatra, most végre kiírták.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az OTP korábbi bejelentése szerint idén is várható volt a társasházi pályázat kiírása: a jó hír, hogy ez meg is történt, a vissza nem térítendő támogatások elnyeréséért 2014. június 30-áig lehet pályázni.

A tavalyihoz képest ráadásul a keretösszeget is megemelték, a három kategória kilenc nyertese között idén 7,8 millió forintot osztanak majd ki.

Kik és mire pályázhatnak?

Az OTP hagyományos társasházi pályázatának célja, hogy a lakóközösségek javíthassanak szűkebb környezetük minőségén, rendezettebbé és szebbé tegyék azt, közösségi tereket alakítsanak ki, valamint olyan fejlesztéseket eszközölhessenek, melyek a biztonságot szolgálják.

A pályázat mindezek által a közösségi kezdeményezéseket kívánja ösztönözni. A pályázatra olyan társasházak, illetve lakásszövetkezetek jelentkezhetnek, melyek a pályázat benyújtásának időpontjában rendelkeznek bankszámlaszerződéssel az OTP Banknál.

A lakóközösségek három kategóriában pályázhatnak a vissza nem térítendő támogatásra, ezek pedig a következők: környezetvédelem, közösségépítés, életminőség-javítás.

Ezeken belül számos alkategória létezik, lehet pályázni többek között zöldterület kialakítására, felújítására, a belső udvar rendezésére, a környezetvédelemmel, energiafelhasználás csökkentésével kapcsolatos beruházásokra, a szelektív hulladéktároló kialakítására, a világítási rendszerek korszerűsítésére, fűtési és melegvíz-rendszerek korszerűsítésére, közös helyiségek kialakítására, felújítására, az épület akadálymentesítésére vagy éppen a biztonságot szolgáló berendezések kiépítésére, korszerűsítésére.

Még több cikk hasonló témában:

Az elnyerhető összegek

Mind a három kategóriában három díjazottat választanak ki, az első helyezettek 1 400 000 forintot, a második helyezettek 800 ezer forintot, a harmadik helyezettek pedig 400 ezer forintot kapnak.

Bírságok a társasházban

Ha társasházban élsz, fontos betartani a szabályokat, ellenkező esetben komoly bírságot szabhatnak ki. Nézd meg a videót!

A pályázatok leadásának határideje 2014. június 30., de az első ötszáz pályázónak garantált ajándékot ígérnek, ami a Társasházi Háztartás - THT - című szaklap egyéves előfizetését jelenti.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ha többet szeretnél tudni a pályázatról, a kategóriákról, a feltételekről és a jelentkezés módjáról, kattints ide!

Ezt is szeretjük