A takarítás elképesztő pozitív hatásai: olyan hatásos stressz ellen, mint a meditáció
Érdemes átgondolni, amit eddig hittél a takarításról. Kiderült, hogy jó hatással van a lélekre.

Könnyű úgy gondolni a takarításra, mint szükséges rosszra, hiszen első szempillantásra nincsen semmi szórakoztató vagy kellemes benne. Az ember egy hosszú nap után nem vágyik rá, hogy leizzadjon és elfáradjon, mégis kénytelen tenni ellene, hogy a lakását ne egye meg a kosz. Azonban a takarításnak vannak bizonyos vitathatatlan pozitív lelki hatásai is, amelyek egyre többször kerülnek szóba.
Sokak szerint a takarítás az egyik legjobb stresszlevezető módszer. Összeszedtük, mi lehet az oka annak, hogy ez az egyébként nyűgös házimunka könnyen rendbe teheti nemcsak az otthonodat, de a lelkedet is.
A takarítás eltünteti a koszt
Amikor az ember egy kupis lakásban él, az agyát rengeteg impulzus éri egyszerre, és ezért sokkal könnyebben kapja el a szorongás, a depresszió, valamint nehezebbé válik a relaxálás, az igazi pihenés is. Ezért a takarítás, illetve annak végeredménye, a tiszta, rendezett lakás megnyugvást nyújt az agynak.

A tiszta lakásban kevés benyomást kell feldolgoznia az agynak, és ebben az ingerszegény közegben könnyebben pihen meg. A tisztaság ezen kívül a morális döntésekre is kihat. A Minnesotai Egyetem kutatói szerint például szívesebben adakoznak, jobban követik a szabályokat azok, akik tiszta környezetben dolgoznak. Ráadásul az ételválasztásaik is sokkal egészségesebbek ezeknek az embereknek a nap folyamán.
A takarítás testmozgás is
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a takarítás egyszerre testmozgás is. Egy egyórás intenzív rendrakással akár 300 kalóriát is el lehet égetni. Mint minden testmozgás, a takarítás is endorfint, vagyis boldogsághormont termel, amely köztudottan csökkenti a stresszt, tartós hiánya pedig depressziós állapotot idézhet elő. A takarítás persze önmagában nem fedezi a napi mozgásigényt, azonban ez a tény magyarázhatja, miért vannak olyan sokan, akik a feszültségüket takarításban vezetik le.
Takarítás meditáció helyett
Nemcsak a takarítás végeredménye, a tiszta lakás segíthet ellazítani az agyat, hanem maga a cselekvés is. A repetitív, ismétlődő mozdulatok ugyanis segítenek az agyadnak kikapcsolni, hiszen nem kell gondolkodni a következő lépésen - a módszerek, mozdulatok begyakoroltak, és szinte magától mennek. Ilyenkor könnyű elkalandozni, és akár teljesen el is merülni az ember gondolataiban. A takarítás végén pedig sokkal kipihentebb lehetsz, mint előtte. Sokan éppen ezért használják fel a házimunkát a stresszmenedzselésben.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Nem szabad a kocsiban hagyni
Nemcsak a lakást, a kocsit is érdemes mindig tisztán tartani, mert a bent felejtett holmik időnként komoly gondokat okozhatnak, szélsőséges esetben akár ki is gyulladhat tőlük az autó.
A képek forrása: Getty images