Alattomos gyilkos a lakásban: egyetlen tárgy, amit be kell szerezned ellene
A szén-monoxid-jelző a te és a családod életét mentheti meg.
Az egyik leggyakoribb háztartási balesetként tartják számon a szén-monoxid-mérgezést, amely minden fűtésszezonban számos emberi életet követel.
A színtelen, szagtalan, gyilkos gáz képes már igen gyorsan komoly mérgezéses tüneteket okozni, pedig a szén-monoxid-jelző készülék felszerelésével megelőzhetők lennének a fűtő- vagy tüzelőanyag égéséből származó, sokszor életet követelő szerencsétlenségek. Összegyűjtöttük, milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani az ideális eszközt!
Megbízhatóság
Sajnos volt már példa arra, hogy szén-monoxid-jelző mellett is halálos mérgezést szenvedett valaki. Ennek oka az, hogy nem minden eszköz elég megbízható, vannak, amelyek nem felelnek meg az európai szabványban foglaltaknak.
Egyes jelzőkészülékek nagyon alacsony koncentráció mellett is bekapcsolnak, ami azért veszélyes, mert az állandó téves riasztás miatt a műszer zavaróvá válik, és előfordulhat, hogy valaki a kikapcsolása mellett dönt. Más jelzőkészülékek esetében pedig előfordulhat, hogy magas koncentráció mellett sem szólalnak meg időben, ami tragédiához vezethet.
Emiatt azt javasoljuk, hogy ha kiválasztottad a számodra ideális eszközt, akkor a Magyar Szabványtani Testület honlapján nézd meg, rendesen bevizsgált, megfelelően működő szerkezetről van-e szó. Ha nem, akkor ne vásárold meg az adott darabot.
Elemes vagy hálózatra csatlakoztatható?
Nagyon fontos szempont a kiválasztásnál, hogy milyen jellegű készüléket veszel, elemes megoldásút vagy hálózatra csatlakoztathatót.
A cserélhető elemes készülékek nagy előnye, hogy ezek felszereléséhez nincs szükség szakember segítségére, a használati utasítás alapján ez házilag is kivitelezhető. Ám figyelni kell, mert ha az elem lemerül, az érzékelő leáll, és nem végzi el a feladatát.
A szén-monoxid-mérgezésnek több oka is lehet. Hogy mindent megtudhass a tragédia megelőzéséhez, kattints ide, és olvasd el cikkünket!
A 12/24 V-os jelzőkészülék tápellátása szünetmentes, ha van betörésjelző vagy tűzjelző a lakásban, annak tápegységéről üzemeltethető. Hátránya viszont, hogy ehhez mindenképp szakembert kell hívni, hogy a vezetékezést kialakítsa, ami még plusz pár ezer forintot jelent.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányit mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Így spórolj a fűtésszámlán!
Szakértőnk segít abban, hogy minél kevesebbet kelljen fizetned a fűtésszámláért. Nézd meg a videót!
A hálózatról működő, 230 V-os készülék szintén szakember hozzáértését kívánja, ezt azonban a ház elektromos hálózatáról is lehet üzemeltetni.
Nem is gondolnád, milyen veszélyes lehet a szén-monoxid szempontjából a konyhai szag- és páraelszívó. Kattints ide, és olvasd el, mi ennek az oka!
Sőt, ez utóbbinak olyan változata is van, amit szünetmentesítő elemmel láttak el, így egy esetleges áramszünet sem okozhat fennakadást a működésében.
OLVASD EL EZT IS!
- konyha
- spórolás
Rengeteg áramot zabál meg feleslegesen
- interjú
- veszélyes
Egy mosógép is halált okozhat
- méreg
- lakás- és pénzügyek