100 ezer forintot is spórolhatsz évente vásárlás közben: mutatjuk, hogyan csináld
Eszméletlen sokat spórolhatsz, ha így vásárolsz. Csak néhány apró trükköt kell ismerni hozzá.
Az emberek általában könnyedén otthagynak a boltban 10-20 ezer forintot egy-egy nagyobb bevásárlás alkalmával. Ilyenkor a szükséges élelmiszerek mellett sok más is a kosárba kerül: újságok, nassolnivalók, ínycsiklandó, egzotikus finomságok. Ezeknek a java azonban utána nem fogy el, megromlik, és a kukába kerül. A megfelelő vásárlási stratégiával azonban akár havi 10 ezer forintot is meg lehet spórolni, így egy év alatt összejön egy balatoni hétvége ára két főre.
A bevásárlóközpontok és szupermarketek számos fortélyt bevetnek, hogy eladják a termékeiket a betérő vevőknek. Azonban a megfelelő felkészüléssel ezek többsége a javadra fordítható, és a vásárlás végén úgy érezheted, pénzt spóroltál.
Spórolj vásárlás közben!
A vásárlás első alapszabálya, hogy sosem szabad éhesen elindulni, ilyenkor ugyanis az ember szeme vásárol a pénztárcája helyett. Korgó gyomorral könnyű megkívánni bármit, és az a bármi többnyire nem egy tál saláta lesz, inkább valami egészségtelen, de szörnyen finom.
Érdemes listával felszerelkezve vágni neki a soroknak, és csak azt megvenni, ami szerepel a papíron, így ugyanis elkerülhető a felesleges költés, és kisebb eséllyel kerülnek a szatyorba olyan nassolnivalók, amiket igazából nem akartál megvenni, és amire nincsen semmi szükséged. A kosárba kerülő holmik átlagosan 30%-a ilyen hirtelen felindulásból vásárolt étel, amelynek egy része el sem fog fogyni, így egyenesen a kukába kerül a végén. Ha előre megtervezed, mit eszel a héten, és hetente csak egyszer mész vásárolni, elkerülheted az impulzív vásárlást, és ezzel havonta akár 10-20 ezer forintot is spórolhatsz.
Ha ruhát veszel, óvatosnak kell lenni a leárazásokkal. Azonban az élelmiszer akciók sokat segíthetnek a pénztárcádon. Kövesd az akciós újságokat, és előre készülj fel, melyik termékből mikor töltöd fel a készleteket. Ha van helyed a tárolásra, a nem romló háztartási szerekből érdemes betárazni hosszabb időre. Nagy tételben vehető például a cukor, a só, a rizs, a tészta, ugyanígy a WC-papír vagy a tisztítószerek is.
Ha válogatsz, ne a márkát figyeld, hanem az árat. Sok esetben egy drágább, nevesebb termék minősége nem éri meg azt a pénzt, amit elkérnek érte. Érdemes a középkategóriához ragaszkodni, mert ott a legjobb az ár-érték arány, de sok szupermarket kínál saját márkás termékeket is, amik rengeteg esetben szintén jó áron érhetőek el, és a minőségükkel sincs gond. Mindig érdemes végiggondolni, tényleg annyival jobb-e a drága márka, mint a névtelen párja.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A termékeket az alsó vagy a felső polcokon keresd, a boltokban ugyanis szemmagasságba helyezik mindazt, amit el akarnak adni neked, illetve azt, amit a legtöbben keresnek. Ide kerülnek a márkás holmik, amik sokszor többe kerülnek, mint amennyi keretet rájuk szánnál. Ha egy kicsit lejjebb keresgélsz, lehet, hogy ugyanolyan jó, csak kevésbé neves termékeket találsz, sokkal barátibb áron.
Az sem mindegy, mit hol vásárolsz meg. Ha nem háztartási szerekről, ételekről van szó, érdemes körülnézni az interneten, tájékozódni az árakról. Ráadásul online vásárlás során sokszor számos kedvezményre le lehet csapni, ami nem ér el a boltokba. Így például a könyvek rendszeresen olcsóbban beszerezhetőek online vagy használtan, de ugyanez igaz a ruhákra vagy a háztartási gépekre is. Az általános szabály, hogy mérd fel a lehetőségeidet, valamint azt, hogy az adott holmit érdemes lehet-e használtan beszerezni, és ez alapján dönts. Az ár 10-50%-át is megspórolhatod így.
Így spórolhatsz a hónap végén
Havonta akár 10 ezer forinttal több maradhat a tárcádban, ha kipróbálod az alábbi trükköket, így sosem járhatsz úgy, hogy elfogy a fizetésed a hónap végére, és még csak le sem kell mondanod semmiről.
Így foghatsz meg 10 ezer forintot havonta: néhány egyszerű trükkel nem lesz rémálom a hónap vége
Nézegess képeket!
ElolvasomA képek forrása: Getty Images Hungary, Pixabay.com