A vidéki egyetemisták és főiskolások még napjainkban is előszeretettel választják a nagyvárosok kollégiumait, vannak, akik a féktelen bulik miatt, ám sokan inkább anyagi okokból kényszerülnek több emberrel is szorosan együtt élni, hiszen a magas albérletárakat csak nagyon kevés diák engedheti meg magának.
Már negyven-ötven éve is sok hallgató első állomása az önállóság felé vezető úton a kollégium volt, a régi képek pedig tökéletesen bemutatják, milyen is volt az élet akkoriban a diákszálló falai között.
Nem sok minden változott
A képeket nézegetve talán feltűnhet, hogy a '70-es, '80-as évek óta szinte alig változott valami: szinte ugyanolyan bútorok között élnek az egyetemisták, zenés estekkel és különböző programokkal színesítik a napjaikat. Mégis érdekes kicsit visszarepülni az időben, belegondolni, hogy a képeken szereplő emberek vajon hol lehetnek most, és vajon milyen emlékeket őriznek az egykori második otthonukról.

Közös programok, iszogatás, mulatozás - 1972-ben így kapcsolódtak ki a kollégiumi fiatalok.
Fotó: fortepan.hu/Bercsényi Kollégium Fotókör

Ismét 1972-ben járunk egy kollégiumi esten. A hallgatók öltözködése tökéletesen tükrözi, milyen is volt a divat ötven évvel ezelőtt.
Fotó: fortepan.hu/Bercsényi Kollégium Fotókör

A Budapesti Műszaki Egyetem diákjai szabadidejükben élvezik a tél örömeit az udvaron.
Fotó: fortepan.hu/Bercsényi Kollégium Fotókör

Akik nem szerettek közös estekre járni, azok a szobákban gyűltek össze kisebb csoportokban. Külön érdemes megfigyelni a polcon lévő üvegeket, majd a plakát feliratát.
Fotó: fortepan.hu/Bercsényi Kollégium Fotókör

Nem volt ritka, hogy 5-6 lány osztozott egy kollégiumi szobán. Biztosan voltak veszekedések, azonban a vidám pillanatokból is kijutott, itt éppen párnacsatáznak a lányok 1972-ben.
Fotó: fortepan.hu/Urbán Tamás

1974-ben Magyarországot sem kerülte el a hippiláz, a kollégiumban élő fiúk egy mini hangstúdió előtt bontogatják szárnyaikat.
Fotó: fortepan.hu/Bercsényi Kollégium Fotókör

Egy közös esten a kollégista lányok 1979-ben.
Fotó: fortepan.hu/Bercsényi Kollégium Fotókör

A Semmelweis Egyetemhez tartozó Balassa János Kollégiumban éppen ebédidő volt 1984-ben, amikor a kép készült.
Fotó: fortepan.hu/Semmelweis Egyetem Levéltára

Tágas ebédlő a Balassa János Kollégiumban 1984-ben.
Fotó: fortepan.hu/Semmelweis Egyetem Levéltára

1985-ben ilyen volt egy kollégiumi szoba a SOTE egyik diákszállóján. Sok helyen még ma is nagyon hasonló a berendezés - leszámítva a fekete-fehér tévét, ami teljes mértékben a retró hangulatot tükrözi.
Fotó: fortepan.hu/Semmelweis Egyetem Levéltára

Tanulnak a diákok a Balassa János Kollégium egyik szobájában. A bútorok, a poszterek és az egészen pici hordozható rádió olyan nosztalgikus hangulatot teremt, mintha visszarepültünk volna 1985-be.
Fotó: fortepan.hu/Semmelweis Egyetem Levéltára
(Borító- és ajánlóképek forrása: Fortepan.hu/ Bercsényi Kollégium Fotókör, Urbán Tamás, Semmelweis Egyetem Levéltára. )