Több százezer forintot kaphat az államtól minden magyar

A NOK hamarosan elindulhat

Új támogatási forma lehet hamarosan elérhető.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahogy arról januárban az MTI, illetve a Kormány.hu is beszámolt, a hazai lakástakarékok versenytársaként, illetve az angol building society mintájára Magyarországon is elindulhat az úgynevezett Nemzeti Otthonteremtési Közösség, vagyis a NOK, legalábbis ennek létrehozását javasolja a kormány az új otthonteremtési politikájának részeként.

Az áfacsökkentés, a családok otthonteremtési kedvezménye, vagyis a csok, illetve az építésügyi engedélyezés egyszerűsítése mellett a kormány ezzel is az új lakások építését kívánja támogatni.

Új lakások építésére szólna a megtakarítás

A kormány a sokak által csak állami lakástakarékként aposztrofált programot azért tartja fontosnak, mert bár a hagyományos lakástakarékokban mintegy egymillió embernek van megtakarítása - amit a kormány évi 50 milliárd forinttal támogat -, problémásnak látják, hogy ezekből a megtakarításokból nem épülnek új lakások.

A Nemzeti Otthonteremtési Közösség célja a kormány szerint az lenne, hogy a lakáskasszáknak legyen egy versenytársa, amihez az angol building society adná a mintát, és az állam ugyanúgy támogatná. Azoknak, akik belépnek az otthonteremtési közösségbe, és ott megtakarítanak, tíz éven belül lakáshoz kellene jutniuk.

Magasabb lenne a támogatás felső határa

A Pénzcentrum.hu információi, illetve Rogán Antal ATV-nek adott interjúja szerint az állam ebben az esetben is 30%-os állami támogatást adna a megtakarítóknak, azonban a felső plafon magasabb lenne 72 ezer forintnál.

Meddig jó egy panelház? 7 dolog, amit sokan nem tudnak róluk

Nézegess képeket!

Elolvasom

A lakástakarékokban megtakarítóknak jelenleg is az éves befizetések 30%-át adja vissza nem térítendő támogatásként az állam: ez évente maximum 72 ezer forintot jelenthet, ami tíz év alatt így elérheti a 720 ezer forintos összeget is.

Az otthonteremtési közösségről a Kormány.hu, illetve az MTI információi alapján egy hónapos társadalmi vitát terveznek, parlamenti döntés pedig március közepén várható róla. Rogán Antal szavai szerint a Nemzeti Otthonteremtési Közösség érdemi működése 2017-ben kezdődhet meg, az idei még csak az elindulás éve lesz.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük