Ezt ellenőrzi idén kiemelten a NAV: erre kell felkészülniük az adózóknak
Változtak a szabályok, de van, amit így is fokozottan figyelnek.
Az MTI információi szerint az adóhatóság tevékenysége idén már az adózói minősítésen alapuló ellenőrzésekre irányul, tehát a kockázatos adósokat kiemelten ellenőrzi a hatóság, illetve elsősorban azokat szeretné kiszűrni, akik a jogszabályokat szándékosan megszegik.
Vagyonosodási vizsgálatok: kiket érinthet?
Korábban többször is írtunk arról, hogy az ingatlanokat is érintő vagyonosodási vizsgálat magánszemélyek tekintetében milyen szempontok alapján indítható, a szabályok azonban az ilyen vizsgálatokkal kapcsolatban megváltoztak, az új szabályokhoz igazodva pedig a vagyonosodási vizsgálatok bűnügyi jelzések alapján indulnak.
Ennek hatására idén a magánszemélyek ellenőrzései és a gazdasági társaságok ellenőrzései egymásra épülnek majd.
Az új szabályok szerint a személyi jövedelemadó bevallása után akkor lehet vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezni, ha azt az adott magánszemély kéri, vagy ha büntetőeljárás van folyamatban például a magánszemélyhez köthető cégnél, többek között vagyon elleni bűncselekmény vagy áfacsalás gyanújával.
Egyetlen bagatell ok, ami miatt viszi a NAV a lakást: ezeket nagyon fontos tudnod róla!
Nézegess képeket!
ElolvasomBár sokak szerint az új szabályok bizonyos érdekkörök védelmét szolgálják, az adóhatóság és a kormány szerint a vagyonosodási vizsgálatok ezentúl sem szűnnek meg - bár vélhetően kevesebb vizsgálat lesz -, sőt, erőteljesebbek lesznek, azonban az átlagadózókat ez az új rendszer védi a hatóság túlkapásaival szemben, valamint így szeretnék elérni azt is, hogy az ártatlan adózókat, az átlagadózókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ne vegzálja.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- építészet
- családi ház