Varázslatos, mini kert az erkélyre: pár négyzetméteren is csodát tehetsz
Egy ízléses, mini kert is lehet épp annyira hangulatos, mint a valódi.
Sokan vannak, akik családi házról álmodoznak, a legtöbben a tágas kertek előnyei miatt. Sajnos azonban ez az álom gyakorta álom is marad.
Ennek ellenére nem szükséges helyrehozhatatlan veszteségként megélni, ha valakinek e preferenciája ellenére is társasházi, panelházi ingatlanban kell élnie. Ha ugyanis van erkély a lakásban, kialakítható egy kellemes, mini kert, mely méltó pótléka lehet a nagyobb kertnek.
Varázslatos, mini kert az erkélyre
Bizonyára vannak, akik az előbbi kijelentést túlkapásnak vélik, ám ebben aligha van egy mákszemnyinél több túlzás.
Természetesen a relaxáló, illatos fűnyírás örömét vagy a gyerekeknek, kutyának remélt nagyobb mozgásteret nem adhatja meg egy kis erkély, mégis sok olyan élményt nyújthat, melyek rokonok a kert előnyeivel. Mindössze ügyesen át kell gondolni, mit és hogyan lehet kihozni ebből a zsebkendőnyi területből a város felett.
Először is, kerüljön sor a festésre, burkolásra, ahol ez szükséges. Ezután szükségünk lesz egy csinos, a lakásban élők számát és igényeit is szem előtt tartva kiválasztott kültéri garnitúrára: ülőalkalmatosságokra és asztalra. Lehet rattan, modern vonalú vagy klasszikus fa - a lényeg, hogy teljesítse használói kívánalmait.
A szett és az erkélyre választott textíliák - párnák, terítő, plédek, szőnyeg -, valamint a különböző kiegészítők - virágváza, kaspók, mécsesek, fénysorok, dekorlampionok - együttesen fogják megalapozni az erkélykertecske otthonosságát. Ezek a részletek egyesek számára talán lényegtelennek, szükségtelennek tűnhetnek, de nélkülük a tér nem lesz hangulatos, meghitt és stílusos.
Így érdemes növényeket választani
Ha az alap elkészült, jöhetnek a növények. Mielőtt az ember a kertészeti áruház felé venné az irányt, először fontos felmérnie, mekkora hely áll a rendelkezésére, és pontosan hol. Utóbbi azért szükséges, mert bizonyos növények a közvetlen napfényt, mások az árnyas, félárnyékos helyet szeretik, és a fajták beszerzésekor ezt az igényt feltétlenül szem előtt kell tartani. Érdemes számításba venni az erkély fekvését is, hiszen ez meghatározza, mikor és milyen időtartamban érik a növényeket a napsugarak.
Amennyiben valaki nincs tisztában ezekkel a tényezőkkel, új növényei még a lelkiismeretes törődés - jó virágföld, megfelelő locsolás, ápolás, tápoldatozás - ellenére sem húzzák majd sokáig. A figyelmesen kiválasztott, fizikai körülményekhez illő egyedek ugyanakkor apró édenkertet teremthetnek a pár négyzetméternyi területen.
Kezdésként jó ötlet olyan növények mellett dönteni, amelyeket könnyű gondozni. Ilyen balkonnövények a bársonyka, a petúnia, a kaszkádvirág, az ausztrál százszorszép, a heverő tömpevirág vagy a husánglevelű farkasfog.
Konyhakert az erkélyen
Az erkély nem csupán virágok nevelésére alkalmas, hanem akár egy kis konyhakert létesítését is lehetővé teszi - természetesen a körülményekkel kompatibilis növényekkel. Ez különösen akkor opció, ha az erkély nem egy forgalmas körútra néz, ahol erős a légszennyezés.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az erkélyen cserépben, balkonládában fűszernövények, paradicsom, csilipaprika, de akár kisebb levelű salátafélék, így rukkola, spenót és mángold is megteremnek. Sokan nem is hinnék, de az erkélyen akár céklával, padlizsánnal és paprikával is lehet próbálkozni. A kertészeti áruházban segítenek, mely növényhez milyen ládára és földre lesz szükséged.
Akár virágok, akár konyhakerti növények kerülnek az erkélyen létesített mini kertbe, a kertészkedés szerelmesei ezen a néhány négyzetméteren is megélhetik a tevékenység szépségeit.
Természetesen azok is megtalálják számításukat, akik inkább csak gyönyörködnének alacsony igényű, mégis szép virágzatú, levélzetű növényeikben, és élveznék kényelmes pihenőszékeik komfortját. Akárhogy is, a kertélmény a város felett, egy apró, pár négyzetméteres erkélyen is varázslatos lesz.
Nézegess szép virágokat! Szárazságtűrő növények az erkélyre
Déli fekvésű az erkélyed, de színpompás növényekre vágysz? Mutatjuk, miből válogass!
Szárazságtűrő növények a balkonra: 30 °C felett is virítanak - Most népesítsd be velük az erkélyt
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)