Miért szívatnád magad, ha nem muszáj? Kényelmesen élni nem szégyen, de nem is luxus
Nem sütök kenyeret, veszem a bejglit és fizetek érte, hogy kitakarítsák az autóm. Ettől függetlenül természetesen tökéletes feleség és anya vagyok. Vagy épp ezért?

GettyImages-1131193966
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Idén először csináltam baracklekvárt. Lekvárt főztem eddig is, a barack kimaradt. Hol azért, mert lekéstem a szezont, hol azért, mert úgy kellett felmosni a zöldségesnél, mikor megláttam az árát. Idén jó áron kaptam gyümölcsöt, pont itthon voltam, mikor érett és még a hőguta sem kerülgetett, így nem maradt más hátra, mint hogy kiokosítsam magam a „húzzam-e le a héját, vagy sem” kardinális kérdésben, és már dobtam is a lábast a tűzhelyre.

Nem mondom, jó lett, nagyon jó. Talán a szűz kéz szerencséje, talán a konyhai rutin. A remélt és vágyott diadalittas érzés azonban elmaradt. Mivel kiszámoltam, hogy semmivel nem jártam jobban, egy lyukas kétfilléressel nem jöttem ki olcsóbban, mintha idén is megvettem volna a bevált helyről a szokásos mennyiséget.

Ültem az asztalnál a fakanalat nyalogatva - tényleg nagyon jó lett! -, és azon gondolkodtam, mi mindennel szívatom magam sokszor feleslegesen. Azonkívül, hogy baracklekvárt főzök. És mi az, amivel már nem, vagy sosem volt szándékomban.

Hát kenyeret nem sütök, az hétszentség. Igen, tudom, hogy semmihez nem fogható, amikor az ember a saját sütésű kenyeret leteszi az asztalra, tudom, hogy beszél a héja, meg blablabla, de amíg van jó kovászos kenyér a szomszéd városban, ahol egy héten kétszer egyébként is dolgom akad, addig én nem kovászolok, nem dagasztok, és nem formázok veknit.

Nincs veteményes sem, és nem is lesz. Van ribizli, málna és néhány tő eper, egy-két gyümölcsfa. Egy kis ez-az. Ha akkora területen veteményezhetnék, mint amekkora a tanya - és nem kéne melóznom -, lenne. De azért, hogy legyen két kiló zöldborsóm, meg két levesre elegendő bab, négy kiló krumpli, azért én nem tologatom a szopórollert egész tavasszal a kertben. Szeretek utazni, túrázni, kirándulni, menni, olvasni, együtt lenni a családommal, ezekre szeretném az időt fordítani.

Mivel rajtam kívül senki nem eszi a savanyúságot, nem „duncolok”, csak a magam kedvéért, és annyit, amit én megeszek. Nem állok neki itthon káposztát savanyítani, uborkát, káposztával töltött almapaprikát eltenni. Abba fektettem rengeteg energiát, hogy megtaláljam, hol csinálják az én szám íze szerint.

Használom az élelmiszeripari vívmányokat - ha sztárséfeknek megfelel a fagyasztott leveles tészta, akkor nekem is -, szívesen veszek fagyasztott zöldséget és gyümölcsöt. Már csak azért is, mert februárban a fagyasztott karfiol pont negyedannyiba kerül, mint az öklömnyi, Franciaországból idezötykölődő import. Nem vetem meg a konzerveket sem, mert megkönnyítik a dolgom és amíg lehet kapni aszalt paradicsomot, nem bohóckodok itthon az aszalással sem. 

Nem sütök se bejglit, se zserbót. A bejglit nem szereti senki. Anyunak veszek egy mákosat, egy diósat. A zserbót is veszem, helyette csinálok rengeteg aprósüteményt, habkarikát, és sütök egy virítós tortát. Két születésnap is van a karácsonyt megelőző tíz napban, van elég dolgom, köszönöm, a karácsonyt nem szeretném élőhalottként tölteni csak azért, mert trend megszakadni és ezzel még dicsekedni is. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nincs itthon házi szaloncukor sem. Horribile dictu, semmilyen szaloncukor nincs, mert van itthon rengeteg aprósütemény, habkarika és virítós torta, a habkarikát anyu elpusztítja az érkezése napján, nem is baj, sose értettem, minek tömény porcukrot enni.  

A gyerek. A gyerekkel kapcsolatban nagyon sok minden van, amit nem csinálok, például nem állok neki farsangi jelmezt készíteni itthon. Megbeszéljük, mi szeretne lenni, aztán körülnézek az anyukás csoportokban, és megveszem a használt jelmezt. Vagy az újat, ha használtan nem találok. Azt gondolom, nem attól leszek jó vagy jobb anya, ha éjszakánként virrasztok, hogy az én gyerekem legyen a legszebb szentjánosbogárka, és besöpörjem a dicséreteket, milyen jó ötlet volt az a ledes lámpa a kis bogárka hátára. Az esetek többségében ezek az óvodai-iskolai túllihegések az anyákról szólnak, és nem a gyerekről.

Nem kézműveskedünk itthon gesztenyebabákat, nem csinálunk konzervekből széljátékot a kertbe és nem csinálok mosolygós arcocskát a szendvicsre, mert épp elég felesleges kacat van itthon, cserébe szívesen tollasozok, homokozok, szeretek színezni és velem meg lehet nézni hetvennégyszer a Ballerina c. mesét. 

Nem takarítok autót sem kívül, sem belül, mert másfél óra alatt megcsinálják helyettem és nekem ez megér néhány ezrest. Addig legalább nyugodtan olvashatok. Ha lenne fű, nem azzal tölteném a hétvégéket, hogy brünnyögtetem a fűnyírót, megfizetnék valakit, hogy nyírja le. Ha telt volna rá, hívtam volna kertészt, elmondtam volna neki, mit szeretnék, aztán most üldögélnék a készben és fogadnám az irigykedéssel vegyes elismerő szavakat és én csak a kertészkedés élvezetes részét csinálnám: ültetném a sokadik évelőt és gyönyörködnék a színpompás, minden évszakban virágzó kertemben. Hétvégén nincs sokfogásos-rántott húsos-húsleveses-kompótos kislakodalom, mert a szombat és vasárnap délelőtöttöket bármi mással szeretném tölteni, de még véletlenül sem azzal, hogy negyed nyolckor már visszafelé jövök a piacról, mert így szokás. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Nem hiszek abban, hogy az a takaros-dolgos asszony, önfeláldozó anya, aki mindent maga csinál és abban sem, hogy a hétvége azért van, hogy takarítsunk. Abban hiszek, hogy kényelmesen élni nem szégyen, de nem is luxus. És én szeretem a kényelmet. Ha tudom, megteremtem magamnak. 

És hogy mit csinálok a rengeteg felszabadult időben? Hát vasalok. Semmi nem kapcsol ki jobban. Még mindig jobb, mintha arról panaszkodnék, hogy nincs időm semmire és úgy dőlök este ágyba, mint a rohadt nád és közben emiatt várnám mások elismerését. Szóval, jövőre nem főzök baracklekvárt se, hanem megveszem, ahogy eddig. 

Fotók: Getty Images Hungary

Ahelyett, hogy feleslegesen széthajtanánk magunkat, legyünk együtt! 

Ezt is szeretjük