Dús lomb, sok gyümölcs: a kertész elmondja, hogy érdemes metszeni a fákat
Itt a fametszés ideje, a kertész tanácsai ebben segítenek.

GettyImages-1128466677
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

- A tavasz számos feladatot hoz a kertészkedőknek, ezek egyike a metszés, melyet nem szabad kihagyni a kertész, Megyeri Szabolcs szerint. Ha eddig még nem történt meg, akkor nem szabad tovább halogatni!

Szerinte ugyanis a szakszerű visszavágásnak fontos szerepe van, bármennyire is elhanyagolhatónak tartják, vagy tartanak tőle sokan.

- A metszéstől főképpen a kezdő kertbarátok szoktak tartani, pedig a félelmek alaptalanok, a művelet nem bonyolult, a szükséges fogások könnyen és gyorsan elsajátíthatóak - mondja.

Metszés tavasszal

Megyeri Szabolcs szerint metszésben sokan nem hisznek, ugyanis azt gondolják, hogy valójában szükségtelen, miután az erdő fáit sem gondozza senki, mégis zöldellnek.

- A kerti környezet nem a természet része, hiszen a kerítésen belül dísz- vagy haszonnövényeket tartunk, melyek esetében az esztétikum, a magas terméshozam és az egészséges fejlődés úgy érhető el, ha rendszeresen gondozzuk őket. Ennek a folyamatnak az egyik fontos része a metszés. A tavaszi visszavágással a növény erőteljes növekedésre ösztönözhető, egészsége megőrizhető, a fa alakja formálható, szépsége fokozható, gyümölcsfák esetében pedig a szakszerűen elvégzett metszés akár 25-30%-os terméshozam-emelkedést is generálhat - mondja.

A metszés ideális ideje és eszközei

A kertész szerint a fák alakító metszésére a tél végét követő kora tavaszi hetek a legalkalmasabbak, mikor a hajnali fagyok már kevésbé jellemzőek. A metszéssel nem szabad sokáig várni, meg kell ejteni, mielőtt az intenzív növekedési fázis elkezdődik a tavasz első felében.

A munkát fontos jó minőségű eszközökkel végezni. Ezeket egy megbízható kertészeti áruházból érdemes beszerezni. Megyeri Szabolcs sorolta a legszükségesebbeket.

- A metszés fő eszköze a metszőolló, illetve a nagyobb, vastagabb hajtásokhoz, ágakhoz kézifűrész, lombfűrész vagy nagyobb méretű pengés ágvágó kellhet. A metszőolló legyen minőségi darab, nem érdemes a filléres, akciós darabok közül válogatni, ezek nemcsak könnyen válnak életlenné, lötyögőssé, de kényelmi szempontból sem megfelelők. Az olló legyen masszív, a pengék záródjanak szorosan, és legyenek mindig élesek, rozsda- és csorbamentesek. A kézifűrész is akkor jó, ha éles, a penge nem túl hajlékony, a markolat pedig csúszásmentes, ergonomikus. Érdemes beszerezni úgynevezett sebkezelő anyagot, ami a nagyobb vágási felületekre kenve megakadályozza a seben keresztüli megfertőződést. Sebkezelőt bármelyik gazdaboltban, szaküzletben, kertészetben lehet vásárolni.

A metszés módja

Természetesen a legfontosabb tudnivaló, hogyan kell metszeni a fákat. A nem szakszerű metszés könnyen nagyobb kárt tehet, lényeges a metszés pontja, magassága, szabályossága.

- Díszfák esetében az elsődleges cél a szellős, szabályos, egészséges lombkorona megalkotása és megtartása. A díszfák metszését nem szükséges túlzásba vinni, valamint az adott fafaj habitusát is figyelembe kell venni, és annak megfelelően eljárni. A cél csupán annyi, hogy a fa szép és egészséges legyen, illetve például utcafronti fáknál a növény magasságának szabályozása is fontos lehet.

A fiatal facsemetéknél a fő feladat az ágrendszer kialakítása. Ennek során a legtöbb esetben egy sudarat kell meghagyni, majd az ebből oldalirányba induló ágakból kell szelektálni. A sudár az a főhajtás, ami tulajdonképpen a törzs folytatása. A díszfák nagyobb része az egysudaras kialakítást kedveli, a két vagy több részre „szétnyíló” fa a későbbiekben könnyebben lesz viharkárok áldozata, és látványként is kisebb értékű.

A sudárnak kiválasztott, a törzs tengelyét követő hajtáson kívül a többi hasonló irányba törő ágat le kell metszeni, majd ezen úgynevezett emeleteket kell kialakítani. Ez csupán annyit tesz, hogy három-négy, egymástól (fajtól függően) 50-100 centiméterre lévő ágcsoportot hagyunk meg a főhajtáson, ezek adják majd a lombkorona vázát. Az emeletes elrendezés helyett választható a szórt állású ágrendszer is, ebben az esetben nem szinteket alakítunk ki, hanem egy képzeletbeli spirális vonalat követve hagyjuk meg a sudáron az ágakat.

A cikk az ajánló után folytatódik

Fiatal csemetéknél az emeleteket vagy az emelkedő spirált évről évre kell kialakítani, hogy a felnőtt kort elérve az ágrendszer szabályos, jól áttekinthető legyen! Egyes díszfák esetében a többtörzses kialakítás természetes, ilyen például a júdásfa vagy a berkenye. Kezdő kertbarátok a metszés előtt tájékozódjanak az adott fafaj jellemzőiről és igényeiről.

Az idősebb díszfapéldányok esetén is van munka, ezeknél a már kifejlett ágrendszerű fáknál a szellősség, az áttekinthetőség elérése a cél, így a szabálytalanul befelé, egymás felé induló hajtásokat, valamint az elhalt, beteg ágakat kell lenyesni - magyarázza a kertész.

Ilyenkor a gyümölcsfák metszése sem maradhat el. Ha jó a metszés, jobbak az esélyek a dús termésre is. Ezeket más módszerekkel kell megközelíteni. A kertész elmagyarázta, pontosan hogyan.

- Gyümölcsfák esetében a feladatok kissé eltérőek, hiszen ezeknél a bő termés elérése a cél, valamint olyan praktikus szempontokat is figyelembe kell venni, mint például a kezelhető méret (szüretkor fontos) vagy a laza ágszerkezet (a permetezésnél előny).

A gyümölcsfáknál többféle koronakialakítás lehetséges, a már említett sudaras mellett például lehet gömb alakú (dió vagy gesztenye), illetve katlan formájú (a talajszint felett nem sokkal elágazó, bokorszerű), utóbbi elsősorban az őszibarackra jellemző. Mindemellett a legtöbb gyümölcsféle alakítható váza vagy tölcsér formára is, mely a nagyobb fényigényű fajok számára ideális. A tölcséres ágrendszerben az ágak nem bokor formát idézve állnak szét, hanem meredekebb szögben törnek felfelé. Gyümölcsöknél óvakodni kell a tömött, befülledésre hajlamos koronától, ami táptalajt nyújthat a gombás betegségeknek, illetve kártevők megtelepedésének - mondta el a kertész.

Egyéb teendők

A kertész felhívja a figyelmet, hogy a szokásos metszési feladatok mellett figyelmet kell fordítani az úgynevezett fattyúvesszők és a gyökérsarjak eltávolítására is.

- A fattyúvesszők megjelenése az idősebb gyümölcsfákon várható, ezek olyan erőtlen, gyenge hajtások, amik a vízszintes ágakból indulnak fölfelé, fogékonyak a gombás betegségekre, de funkciójuk nincs, gyümölcsöt ugyanis nem teremnek. A fattyúvesszők közül egy-két darab megtartható, ezek a következő évben jó eséllyel elágazva továbbfejlődnek, és termőre fordulhatnak.

A gyökérsarjak a törzs mellett, egészen a talajhoz közel bukkannak elő, nemcsak gyümölcsfák, de gyümölcstermő cserjék vagy egyes díszfák esetében is megjelenhetnek. Mivel ezek a gyorsan fejlődő hajtások sok energiát vesznek el a növénytől, nem szabad hagyni őket burjánzani, hanem tőből, akár kicsit a talajszint alatt kell azokat lemetszeni - mondja a kertész.

37552025 3ac51d68dd8d91549f1d24a7ad3c1285 wm

Megyeri Szabolcs

Kertész, kertészmérnök, blogger: látható a kertben tevékenykedve, amint a számítógép előtt dolgozik, illetve különböző médiafelületeken is ad interjút szakmai témákban. Emellett előadásokon is lehet vele találkozni akár élőben, akár videócsatornáját követve.

A gondozásmentes ágyásokról

Megyeri Szabolcs korábbi cikkünkben arról beszélt, hogyan lesz egy kert gondozásmentes.

Ezt is szeretjük