
Ez a legolcsóbb fűtési módszer: erre kellene mindenkinek átállnia a szakértők szerint
Nem éppen a gázfűtés a legjobb alternatíva.

Földgáz helyett jöjjön a földhő, a biomassza és a napenergia - legalábbis ezt javasolja a döntéshozóknak a Magyar Tudományos Akadémia - MTA - Környezettudományi, illetve Energetikai Elnöki Bizottsága, a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége és a Magyar Termálenergia Társaság.
A közös szakmai állásfoglalás azt hangsúlyozza, hogy a megújuló energiával történő fűtés nemcsak a környezetet kíméli, hanem a gazdaságnak is jelentős lökést ad. Mindemellett a javasolt program végrehajtása révén 150 ezer új munkahely létesülhet, ráadásul a GDP fenntartható, 1,2-3%-os éves növekedése mellett.
Fontos lenne csökkenteni a földgázfüggőséget
Magyarország adottságai jók ahhoz, hogy helyi erőforrások felhasználásával csökkenteni lehessen a földgázfüggőséget, és így az épületek is környezetbarátabb módon, sőt, olcsóbban is fűthetőek lennének.
A Nemzeti Energiastratégiához kapcsolódó Nemzeti Megújuló Energia Cselekvési Terv szerint 2020-ra el kellene érni, hogy a bruttó végső energiafogyasztásban 14,65% legyen a megújuló energiaforrásból előállított energia részaránya.
A cél eléréséhez azonban egyebek mellett az szükséges, hogy a települések hőellátásában hosszú távú energiahordozó-váltási program menjen végbe, kormányzati ciklusokon átívelő politikai és társadalmi összefogással, támogatással. Ennek első lépése pedig a helyben elérhető energiaforrások hasznosításának bővítése.
A lakóknak is jobban kellene figyelniük
A megújuló energiaforrások csak úgy alkalmazhatóak azonban hatékonyan, ha jelentősen javul az épületek energiahatékonysága, illetve a lakók jobban figyelnek az energiatakarékosságra. Magyarország csaknem 4 millió ingatlanának energetikai korszerűsítésével, vagyis az utólagos hőszigeteléssel, fűtéskorszerűsítéssel minimum 30%-kal csökkenthető az összes hőigény. A beruházás - átlagosan ingatlanonként 3 millió forint fajlagos értékkel számolva - 12 ezer milliárd forintba kerülne. Ez 40 éves program esetén 300 milliárd forint évente.
Ez válthatná fel a földgázt
A javaslat szerint a különféle uniós támogatási programok pénzeit minél nagyobb arányban kellene az energiahatékonyság növelésére és a megújuló energiaforrások hasznosítására fordítani.
A javasolt program végrehajtása után a hazai hőellátás energiaszerkezetében 18%-ot foglalna el a geotermia a jelenlegi 1,2%-kal szemben, 4%-ot a napenergia, 47%-ot a biomassza a mostani 11% és 31%-ot a földgáz a jelenlegi 87,8% helyett.
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista ovális ezüst fülbevaló14 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- radiátor
- csináld magad