
Jövőre jóval többet szán az állam a lakástámogatásokra: erre lehet számítani 2023-ban a szakértő szerint
A 2023-as évben kérhető lakástámogatásokról az ingatlan.com számolt be.


Ha valaki saját vagy szebb otthonra vágyik, aranyat érnek számára a lakástámogatások: sokak örömére 2023-ban is lehet ezekre számítani. Arról, hogy mennyit szán erre az állam, és mely támogatások maradhatnak, az ingatlan.com számolt be, Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője válaszai kíséretében.
A jövő évi költségvetési tervben több mint 491 milliárd forintot szán az állam a lakástámogatásokra, ami jelentős - közel 30 százalékos - ugrás a 2022-es büdzsében szereplő kiadáshoz képest. A szabad felhasználású, de jelentős részben lakáscéllal felhasznált babaváró támogatásra az idei több mint 90 milliárddal szemben 175 milliárd forint van félretéve. Az emelkedő hitelkamatok főleg a kamattámogatott konstrukciók esetében okoznak több kiadást az állam számára. Ebből a szempontból nem is annyira meglepő, hogy a költségvetésben több pénzt szánnak lakástámogatásokra. Főleg, ha a most is elérhető lehetőségek megmaradnak.
Lakástámogatások 2023-ban
Már a parlament asztalán van a 2023-as költségvetési tervezet, amelyben a lakástámogatásokra szánt összeg jelentősen növekszik.

Ez arra utal, hogy a lakáscélú kedvezmények a várakozásoknak megfelelően jövőre is elérhetőek lesznek - derül ki az ingatlan.com összefoglalójából, amely a lakáspiacot érintő költségvetési kiadásokat vizsgálta meg.
Biztosan marad a csokos illetékmentesség is
A lakástámogatások a tervezet szerint több mint 491 milliárd forintot tesznek ki 2023-ban, ami jóval meghaladja az idei költségvetésben szereplő 382 milliárd forintos összeget. Vagyis közel 30 százalékkal nagyobb összeg mehet ezekre a támogatásokra.

A babaváró támogatás esetében az idei 91 milliárd forintos keret 175 milliárd forintra emelkedik. A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében megvásárolt lakások illetékmentessége összesen 40 milliárd forintos kedvezményt jelenthet jövőre.
- Egyelőre költségvetési tervezetről van szó, így az abban szereplő számok változhatnak. A lakáscélú kedvezményekre szánt több pénz egy része a növekvő kamatok miatt biztosan a kamattámogatásra mehet el. A tervből ugyanakkor az is kiolvasható, hogy a lakáscélú és babaváró támogatások jövőre is elérhetők lesznek. A korábbi hónapokban, hetekben voltak olyan félelmek, hogy a bizonytalanabb gazdasági környezet miatt több lakástámogatás is megszűnik. A költségvetési tervezet azonban nem erre utal. Mivel a lakástámogatási kiadások jelentős része az adásvételekhez köthető, ezért a költségvetési tervekből az is látszik, hogy a kormányzat stabil lakáspiaci forgalommal számol - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
Nincs kizárva a bővítés sem
Az utóbbi másfél évtizedet nézve még a 2008-ban elmélyülő válság előtt volt csúcson a lakáspiaci forgalom, akkor 191 ezer lakóingatlan cserélt gazdát. A 2010-es évek elején 100 ezer alatti lakáspiaci tranzakcióra került sor, 2012 után indult el a növekedés, ennek eredményeként 2018-ban és 2019-ben 160 ezer körüli lakást kelt el. A járványhatás miatt a forgalom 2020-ban 130 ezres, 2021-ben pedig 150 ezres adásvételi szint körül mozgott. Balogh László szerint idén akár 150-160 ezer adásvételre is sor kerülhet.
Az ingatlan.com szakértője ezzel kapcsolatban kiemelte:
- A lakáspiac keresleti oldalát az elmúlt években jelentősen élénkítették a lakáscélú támogatások és kedvezmények. A költségvetési tervek alapján nincs kizárva a támogatások további bővítése sem, de a jövőt érintő konkrét változások a következő hetekben bizonyára kiderülnek.
Mikor nem kell illetéket fizetni?
Ingatlanvásárlás esetén illetékfizetési kötelezettség van, ám nem minden esetben: a szakértő, Török Dávid elmondta, mikor áll fenn a mentesség.