
Melyek lesznek Budapest legolcsóbb és legdrágább környékei az év első felében? Az ingatlanszakértő válaszolt
Megkérdeztük az ingatlanszakértőt, hogyan alakulnak a lakásárak Budapesten az év első felében.


Mindenkinek az életében elérkezik az a pont, hogy elköltözne bérelt lakásából, és saját fészekre vágyik, amit a magáénak tudhat, és ahol huzamosabb ideig biztonságban tudhatja a lakhatását.
Az ingatlanvásárlás ugyanakkor komoly dolog, nagy döntés, és borsos kiadást is jelent, ezért fontos megfontoltan dönteni. Ha nincs konkrét elképzelés arról, hogy hol szeretne valaki lakást venni, jó, ha előzetesen tájékozódik róla, adott város különböző területein milyen négyzetméterárakkal találkozhat.
Erre lehet számítani Budapesten
Hogy egy kis segítséget nyújtsunk a tájékozódásban, szakértői válaszért folyamodtunk, és megkérdeztük Török Dávidot, az Otthon Centrum ingatlanszakértőjét, hogy melyek lesznek Budapest legolcsóbb, illetve legdrágább területei az ingatlanpiacon 2022 első felében.

- Az Otthon Centrum értékesítési adatai között a legnagyobb merítés használt téglalakásokból van, ez alapján Újlipótváros, Lipótváros és Vizafogó a legdrágább városrész a pesti oldalon, és hasonló szinten van Budán a Hegyvidék és a Gellérthegy környéke is. Itt a használt lakások átlag négyzetméterára egymillió feletti. A másik véglet Csepel, illetve Pesterzsébet és Soroksár, ahol picivel félmillió forint alatt van az átlag négyzetméterár, ezek ma a főváros legmegfizethetőbb városrészei - részletezte Török Dávid.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
Az ingatlanárakat egyébként több tényező is meghatározza a szakértő szerint. Ezeket érdemes ingatlanvásárlás alkalmával sorra venni, de a négyzetméterár mégis a legjobb nézőpont. Érdekesek a statisztikai adatok.
- Az ingatlanok árát nagyon jelentős mértékben meghatározza az elhelyezkedésük, de természetesen adott helyen az ingatlan jellegéből, állapotából fakadóan nagy különbségek lehetnek. Amikor egy környék árszintjét határozzuk meg, az összehasonlítást több módon lehet megtenni. Az átlagos négyzetméterár egy jó kiindulópont. A KSH által (az illetékhivatali adatok alapján) publikált statisztika kerületi bontásban azt mutatja, hogy a "centrumban" vannak a legdrágább kerületek, és a periférián a legolcsóbbak, illetve megfigyelhető egy északnyugat-délkelet irányú "lejtés" a budai hegyvidéktől a délkelet-pesti külső kerületekig - mondja.

Török Dávid
Sikeres és keresett ingatlankereskedő, az Otthon Centrum szakértője, aki több szakmai elismerés mellett 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban elnyerte Az Év Ingatlan-tanácsadója címet is.
Mikor illetékmentes az ingatlanvásárlás?
Bizonyos esetekben az ingatlanvásárlásért nem kell illetéket fizetni. Korábbi cikkünkben az ügyvédet kérdeztük, mikor.
(Képek: Getty Images.)