Kevesebbet fogyaszt a hűtőd, ha így pakolsz el benne - Nem mindegy, hogyan csinálod

Nagyon sokat spórolhatsz a helyes technikával.

Hűtő bepakolása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hűtőszekrény könnyen a lakás legnagyobb áramfogyasztója lehet, szerencsére azonban szinte se szeri, se száma azoknak a módszereknek, melyek követésével csökkentheted a fogyasztását, és lefaraghatsz a vele járó költségekből.

Amellett, hogy ügyelsz a jegesedés elkerülésére és a leolvasztásra, portalanítod a hőleadó rácsot, nem nyitogatod feleslegesen az ajtót, illetve a lakás leghűvösebb pontjára helyezed a készüléket, azzal is sokat spórolhatsz, ha ügyelsz arra, hogyan pakolsz bele.

A hűtő helyes bepakolása

A fogyasztás csökkentése érdekében az egyik legpraktikusabb célt jelenti a pakolás tekintetében is, hogy ne kelljen a hűtőajtót túl gyakran nyitogatni, illetve hosszasan nyitva hagyni, ezért lehetőleg a hátsó, kevésbé elérhető részekre tedd azokat az élelmiszereket, amelyeket csak ritkán használsz, azokat pedig előre, könnyen és gyorsan elérhető helyre, melyeket gyakran előveszel.

A hűtő sokkal többet fogyaszthat, ha ajtónyitáskor nagy mennyiségű levegő tud felmelegedni, illetve nagy mennyiségű hideg levegő kiáramlani, ez pedig nagyban függ attól, mennyire van megpakolva a hűtő. Ha csak néhány dolgot tartasz benne, nyitáskor nagyon nagy mennyiségű levegő tud felmelegedni, aminek lehűtése újra energiát igényel, ha azonban telepakolod, amennyire csak lehet, ezt a hatást akár drasztikusan mértékben is csökkentheted.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A hűtő telepakolásához azonban nem feltétlenül kell nagy mennyiségű élelmiszert vásárolni, ha túl sok a szabad hely, érdemes például vízzel megtöltött flakonokkal kitölteni. A levegő felmelegedésének megakadályozása miatt még langyosan se tegyél be semmit a hűtőbe, várd meg, míg teljesen kihűl. Más esetben pára is képződhet, ami fokozhatja a szintén költségnövelő hatású jegesedés mértékét, csakúgy, mint az, ha vizesen teszel be valamit, így ezt is mindenképp kerüld.

Ezt is szeretjük