Elég erős coming out lesz, hogy szeretek takarítani: most Hajni megment a retektől
A legnagyobb hülyeség karácsony előtt a konyhát kitakarítani.

GettyImages-1283503399
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Mostanában azért elég béna, ha valaki nem tud előrukkolni semmilyen allergiával, intoleranciával, különlegesnek, de enyhének számító képességzavarral, amikkel, de inkább azok ellenére is képes állni a sarat és kiemelkedőt alkotni. Szóval semmiképpen nem akartam lemaradni, de az, hogy gyűjtöm a szalvétákat, talán nem éri el az ingerküszöböt, így mindenképpen valami mással akartam előrukkolni.

Azt hiszem, az elég erős coming out lesz, hogy szeretek takarítani.

Az elmúlt hónapokban, mikor nem volt munkám, többször gondoltam rá, hogy bejárónői munkát vállalok, és épp azon gondolkodtam, hogyan tehetnék szert pár referenciamunkára, mikor újra beülhettem a monitor mögé.

Persze az, hogy szeretek takarítani, nem azt jelenti, hogy mindig patyolattisztaság van nálam, és van külön fésűm a szőnyeg rojtjaihoz. (Egyébként volt.) A hobbimat azért ne keverjük össze a kényszerbetegségekkel. Két benti kutya mellett a flasztert elég nehéz lenne ragyogó makulátlanságban tartani, és remélem, nincs olyan ember, aki bármely padlóápolós reklámnak elhiszi, hogy abban a hófehér járólapos lakásban tényleg él két kiskorú gyerek meg egy labrador.

Egyszerűen az van, hogy szeretem a rendet és a tisztaságot magam körül. Így érzem jól magam. Mindig is fontos volt számomra, hogy a környezet, ami körülvesz, szép legyen, és rettenetesen megszenvedtem, mikor ez nem adatott meg. Nekem fontos az otthonom, és kisebb-nagyobb kihagyásokkal nyolc éve vagyok home office-ban, nem pár hónapja, szóval, alap, hogy itthon legyen szép minden. És tiszta. Hisz ezt látom nap mint nap. 

Ha nagyon muszáj, megtámaszthatom ezt az egészet valami konyhapszichológiával, és akkor leírhatok pár hatásvadász mondatot arról, hogy a környezetünk a lelkünk tükre, és az, hogy mennyire vagyunk rendben belül, magunkban, látszik azon, milyen körülmények között élünk és dolgozunk, de ezt hagyjuk meg másoknak, akik jobbak nálam ebben.

Persze megértem, ha valaki lusta, trehány, vagy más okból nem fontos számára ez az egész, és jól érzi magát kuplerájban. Azt is, ha valakinek bejárónője van, és megbecsüli. Meg a munkáját is.

Szóval, most leírok nagyjából mindent, amit a takarításról megtanultam. Mert a tapasztalatom az, hogy sokan egyszerűen nem tudnak takarítani. Nem azért fut a lakás, mert nem csinálják, hanem azért, mert rosszul. Lehet, hogy bebiflázod, amit a nagymama tanított: felülről lefelé, belülről kifelé, ettől még nem tudsz takarítani. Nem baj, a baj az, hogy senki nem mondja el, hogy ezt meg kell tanulni. Mindenki azt hiszi, takarítani mindenki tud, főleg, ha nő, mert olyan régóta csináljuk. Hát nem, dugni se tud mindenki, pedig azt is elég rég csináljuk.

Kezdjük a legfontosabbal: nem kell csinálni, és nem kell egyedül csinálni.

Ha jól érzed magad úgy, ahogy a kecó kinéz, hagyd a francba. Ne azért takaríts, mert anyád szerint „aki ide bejön, seggel megy ki, drága gyerekem”. Azért takaríts, mert igényed van a tiszta otthonra.

A takarítás időigényes. Nem kell egyedül beleszakadni. Lehet segítséget hívni a nagyobb munkákhoz, legyen az egy bejárónő vagy barátnő. Tapasztalatom szerint a Nagy Ganézást elég évente kétszer megcsinálni, ekkor azonban nemcsak takarítani, hanem szortírozni is kell. Ehhez keményebbnek kell lenni, mint a vídia, nekem sokat segített, hogy egy ideig kétszer harminc négyzetméteren éltünk, ez elég komoly érv ahhoz, hogy ne őrizgessek érzelgősségből minden szart, egyszerűen azért, mert a sok kacatnak és „jó lesz még valamire” tárgynak nincs hely. Még nagyobb segítség, ha a válogatást egyedül csinálod, így nem megy el abba az irányba a dolog, hogy „jaj, emlékszel, mikor Büdösbütykösön voltunk, akkor találtuk az úton ezt a csiga alakú kavicsot, de jó is volt ott, még milyen fiatalok voltunk”, és a gyerek se tépi ki a kezedből a számára felbecsülhetetlen értékű, tavalyi csokipapírt, hogy ne dobd ki, mert olyan cuki maci van rajta.

A takarítás nem eszköze semmi másnak, mint annak, hogy tisztaság legyen.

Nem kell mártírkodásra használni, és sértett fejjel, duzzogva rázni a porrongyot, miközben a többiek harsányan röhögnek a tévé előtt, nem kell csapkodni a mosogatórongyot meg a konyhaszekrény ajtaját, hogy mindenki tisztában legyen azzal, te most éppen megszakadsz a házimunkában. A takarítás nem önigazolás arra, hogy a férjed egy semmirekellő, lusta, tohonya balfék, sem arra, hogy a gyerekeid kihasználnak, és egyébként is, téged itt mindenki hülyének néz. A takarítás arra való, hogy a lakásod tiszta legyen.

Tudd megkülönböztetni a kuplerájt és a retket.

Egy lakást élni kell. Ez együtt jár némi rumlival. A kupleráj nem ok a kiborulásra. A „csúszok a melóval, és a héten nem tudtam itthon semmit csinálni” kupi egészen más, mint a több hónapos retek. Máshogy is néz ki. A kuplerájhoz nem kell takarítani, ahhoz csak el kell pakolni. Az elpakolás viszont - fájdalom - nem takarítás.

Rend nem magától lesz

Ez alatt nem azt értem, hogy valakinek el kell pakolnia - a legnagyobb kicseszés a bejárónővel, ha annak tudatában, hogy pénteken úgyis jön, mindent elöl hagytok, az előbb írtam le, hogy az elpakolás nem takarítás. De ahhoz, hogy ő dolgozni tudjon, előbb el kell pakolnia. Vagy kifizeted a lustaságod, vagy nem marad ideje a takarításra, akkor azonban ne vele hepciáskodj, hogy nem azért fizeted, hogy koszos padlóra gyere haza.

Rend akkor lesz, ha visszarakod a dolgokat a helyükre. Ezt pedig csak abban az esetben tudod megtenni, ha a dolgoknak van helye. Ha nincs, a kupi és a káosz egyre nagyobb méreteket ölt, innen vezet egyenes út ahhoz, hogy nem találsz meg semmit, ha keresed, kiborul, kifolyik, felborul, még nagyobb rumli lesz, ha kifröcsög, rászárad, ha kiszóródik, megjelenik a moly. Ha mindezt leszarod, akkor nem kupi lesz, hanem megesz a kosz.

Dobozold be, rakd egy helyre, válogasd szét, tedd át a zacskóból az üvegbe. Tedd külön a gatyákat, a zoknikat, a harisnyákat, a melltartókat. Keresni valamit sokkal több időbe és energiába kerül, mint takarítani.

Na most aztán….! Ne-ne, inkább oszd meg, és uralkodj.

Takarítani nem úgy kell, hogy nekiesek a kecónak, mint tót a lovának, és egyszerre akarok megcsinálni mindent. A lendület a harmadik órában alább hagy, hogy nagyon gyorsan átadja helyét a „jóvanakkó beleszarok az egészbe” rezignált állapotnak.

Hosszadalmasabb ugyan, de ha egyszerre egy helyiséget takarítasz ki - főleg az első Nagy Ganézáskor - akkor esélyed van arra, hogy egy idő után be tudod osztani, és nem az egész lakást kell végignyalni szombatonként, hanem csak egy-egy résszel kell foglalkoznod naponta.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a szinten tartás nem azt jelenti, hogy a konyha padlójára fröccsent tojásfehérjét a szobapapucsból kilépve, a zokniddal feltörlöd.

Ha a padló tiszta, az már félsiker!

Ezt én se hittem el. Egészen addig, amíg ide nem költöztünk. Amikor csillogó szemmel újságoltam, hogy végre megszabadultam a béna csövektől meg a radiátoroktól, mert lenn is és az emeleten is padlófűtés van, az egyik ismerősöm jelentőségteljesen rám emelte poharát, és azt mondta, „ahham, kezdődik az örök harc a porral, üdv a Góbi-sivatagban”. Nem értettem. Akkor még.

És ehhez jön a naponta többször ki- és bevágtázó két kutya. A szálló pornak megvan az a hülye tulajdonsága, hogy nem a padlóra száll vissza, ahonnan felvertük, hanem a bútorokra, a nippekre és arra a sok szarra, amivel lakberendezés címén telerakjuk a lakást.

Ha valamit mégis utálok a takarításban, az a porszívózás, de kénytelen vagyok, mert a portörlés így nem annyira melós.

Építs profi csapatot!

Legyenek jó eszközeid. Legyen jó partvisod, felmosód, mikroszálas kendőd, porszívód. Jó eszközökkel gyorsabban haladsz, hatékonyabb vagy. És ne felejtsd: a kanapék, futószőnyegek, díszpárnák portalanítására a legjobb eszköz még mindig a prakker!

A cikk az ajánló után folytatódik

Mindent a maga idejében.

A Nagy Ganézásra a legalkalmatlanabb időpont a tél. Karácsony előtt meg teljesen felesleges beleőrülni a takarításba. Vendégek jönnek, a gyerek(ek) itthon vannak, a készülődés felfordulással jár. A konyhát egyenesen a legnagyobb hülyeség fényesre nyalni, itt van a legnagyobb sürgés-forgás. A méz lecsöpög, a tojásfehérje végigfolyik a konyhaszekrényen, a hab kifröcsög, száll a liszt, a porcukor. Majd a hosszú, januári estéken kisuvickolod az evőeszközös fiókot, rendbe rakod a fűszereket.

Hát, ennyi az orákulum emlékezete. Zúgjanak fel a porszívók! Vagy a taps, nekem mindegy, a fő, hogy otthon jól érezd magad.

Fotók: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük