Rejtett bacitelepek a lakásban: a legszennyezettebb helyekről sokan nem sejtenék, hogy azok
A lakás több pontja is rejtett veszélyt hordoz: nyüzsögnek rajtuk a baktériumok.

Nem lenne egészséges, ha az ember minden percben arra koncentrálna, hol találkozhat az otthonában sok baktériummal, ám bizonyos szempontból az sem lenne az, ha mit sem törődne vele.
Egyes pontokra érdemes fokozott figyelmet fordítani a lakás takarítása során, ugyanis, bár sokan nem is hinnék, nyüzsögnek rajtuk a baktériumok, amelyek potenciális veszélyt jelentenek az emberre.
Erősen szennyezett pontok a lakásban
Egy lakásban, ha ránézésre tiszta is, elképesztő mennyiségű kórokozó van. Egy 2016-os kutatás szerint, melyben a lakásban lévő 30 különböző tárgy felületét vizsgálták, megállapították, hogy azokon mintegy 340-féle baktérium lelhető fel.

Ha ez még nem lenne elég, a Society for General Microbiology szerint a baktériumok száma minden 20 percben megkétszereződik. Elképzelni sem lehet, micsoda kolóniák lehetnek a lakás rejtettebb vagy elhanyagoltabb pontjain. A következőkben három ilyen pontra hívjuk fel a figyelmet.
Hűtőszekrény
Milyen kórokozó lehet a hűtőben, ha abban csak ennivaló van? - tehetik fel sokan a kérdést, pedig rengeteg baktérium lelhető fel benne, különösen azokon a polcokon és fiókokban, ahol feldolgozásra váró, nyers, mosatlan ételek vannak. Érdemes néhány naponta, de legalább heti egyszer áttörölni fertőtlenítőkendővel ezeket a felületeket.
Villanykapcsolók
Takarítjuk a fürdőkádat, a mosdót, a mosogatót, de a villanykapcsolókról az emberek jó része megfeledkezik. Pedig ezeken is megbújnak a baktériumok, hiszen naponta rengetegszer megérinti őket az ember, mindig más-más kórokozókat víve a felületére. Különösen a toalett és a fürdőszoba villanykapcsolója szennyezett, de mindegyiket érdemes minél sűrűbben áttörölni egy fertőtlenítőkendővel. A vizes lemosás és a spriccelőflakon használata nem tanácsos, mert folyadék juthat a kapcsoló mögé, ami áramütés veszélyét hordozza.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Szennyesláda
A ruhák kimosása, kiteregetése után az ember elégedetten dől hátra, ám még korántsem végzett: a szennyesládát is érdemes átmosni, illetve fertőtlenítőkendővel áttörölni. Hogy miért? Gondoljunk csak bele, milyen piszkos holmik voltak benne: tömegközlekedési eszközökön használt nadrágok, fehérnemű, verejtékkel átitatott edzőruha, ételfoltos felsők és egyebek.
Penész a zuhanynál
A zuhany szilikonja gyakran penészedik: ha nálad is, a következő cikk hasznodra válhat.
(Képek: Getty Images.)