Álomszép húsvéti koszorúk: nem kell hozzájuk kézügyesség
Sokan megijednek attól, hogy otthon készítsék el a húsvéti dekorációt, hiszen túl bonyolultnak találják őket - pedig nagyon egyszerűek!
Az ünnepi készülődéshez ugyanúgy hozzátartozik a lakás feldíszítése, mint a menü megtervezése. A koszorúból készült asztal- és ajtódíszek nagy népszerűségnek örvendenek, és szerencsére otthon is könnyen el lehet készíteni őket.
Az otthoni kézműves praktikák azonban sokak számára nem éppen hívogatóak, hiszen úgy érzik, a végeredmény nem lesz olyan szép, mint a boltban megvett kész díszek, és hogy nincs elég kézügyességük az alkotófolyamatokhoz. Szerencsére számos ízléses húsvéti koszorú van, amit még a kevésbé ügyes kezűek is könnyedén meg tudnak csinálni.
A húsvéti koszorú feldobja az egész lakást
Sokan nem is gondolnák, mennyire egyszerű otthon saját húsvéti koszorút készíteni. A felsorolt ötleteket is mindenki úgy alakíthatja, ahogy szeretné, de abban mind megegyeznek, hogy egyszerűen elkészíthetők otthon is, hiszen a legtöbb esetben csak drótokra és ragasztóra van szükség az illesztéshez, ez pedig még a legügyetlenebb kezűek számára sem jelent kihívást.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: Getty Images Hungary, Pinterest)
OLVASD EL EZT IS!