5 tipikus eset, amikor nem fizet a biztosító

Könnyű a biztosítót szidni, pedig az éremnek két oldala van. Mielőtt hatalmasat buknál, a szerződés apró betűit is tanulmányozd át!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy esetleges vitás helyzetben sokan hajlamosak a biztosítót hibáztatni, mondván, hogy az a szerződés szövegét nem egyértelműen fogalmazta meg, nem is szólva az apró betűs részekről.

Ez többnyire erős túlzás: a szerződés - az említett apró betűs résszel együtt - némi energia- és időráfordítással még azok számára is értelmezhető, akik egyébként nem járatosak ezen a területen.

Ugyanakkor tény, hogy a biztosító is a piacból él, ennél fogva nyereségességre törekszik. Mindebből logikusan következik, hogy ha nem feltétlen muszáj, bizony, nem fizet.

Ha nem vagy hajlandó ilyen esetben belenyugodni a helyzetbe, módodban áll jogi útra terelni az ügyet, ez azonban egyfelől költséges, másfelől bizonytalan kimenetű alternatíva. Jobban jársz, ha a szerződés megkötése előtt tájékozódsz a részletektől, illetve felülvizsgálod és módosítod a már meglévő biztosításodat, hogy ne ess bele az alábbi "típushibák" valamelyikébe.

Amikor nem megfelelő a védelmi rendszer

Miután a lakásodat tetőtől talpig felszerelted hevederzárral, ráccsal és riasztóval, azt gondolhatnád: a biztonság érdekében megtettél mindent, ami csak embertől telhet. Ám könnyen kiderülhet, hogy az átgondoltnak és jól kiépítettnek tűnő védelmi rendszer nemcsak a gyakorlatban bizonyul hatástalannak, hanem a biztosító szemében is az. Következésképpen még akkor sem fizet, amikor egyébként várnád.
Mindez azonban nem meglepő, hiszen az egyes biztosítók részletesen előírják, hogy milyen feltételek mellett térítik meg az esetleges károkat. Mielőtt tehát megtörténne a baj, kérj felvilágosítást a biztosítótól a hatékonyságra vonatkozó kritériumairól, és ennek megfelelően alakítsd ki, illetve módosítsd lakásod védelmi rendszerét!

Ha nem bizonyítható az idegenkezűség

Ahhoz, hogy a biztosító megtérítse a kárt, megfelelő bizonyítékokkal kell rendelkeznie arra vonatkozóan, hogy valóban betörés történt - és nem magának a tulajdonosnak a keze van a dologban. Így ha a betörést követően a rendőrség nem talál idegenkezűségre utaló nyomot, a biztosító még akkor sem fizet, ha a lakás védelmi rendszere minden szempontból megfelel az általa meghatározott követelményeknek.

Éppen ezért betörés esetén semmihez se nyúlj, amíg meg nem érkezik valaki a biztosítótól, és azt is jól nézd meg, hogy kinek adsz - akár csak átmenetileg is - kulcsot a lakásodhoz! Ha pedig elhagyod a kulcsokat, biztos, ami biztos, cseréltesd ki a zárat!

Amikor túlzásokba esik az ember...

Ha a lakásodat annak tényleges értékénél alacsonyabb összegre biztosítod, kár esetén a biztosító ezzel biztosítási összeggel arányosan fizet - magyarul kevesebbet.
Akkor sem jársz jobban, ha lakásodat annak tényleges értékénél magasabb összegre biztosítod. Ekkor ugyanis kár esetén a biztosító nem az általad meghatározott biztosítási összeget veszi alapul, hanem azt, amit a saját szakértője állapít meg. Így annak ellenére, hogy hónapokig, vagy akár évekig a magasabb biztosítási összegnek megfelelő magasabb díjat fizetted, egy fillérrel sem kapsz majd többet, mint amennyi a biztosító szerint jár.
Az alul- és túlbiztosítást megelőzendő módodban áll elfogadni a biztosító által ajánlott értéket, ám előtte alaposan tájékozódj, ha máshol nem, legalább az ismeretségi körödben!

Amikor nem üvegkár az, ami annak látszik

Az "ahány ház, annyi szokás" a biztosítókra is érvényes. Jó tudnod azonban: lehet, hogy a lakásbiztosításod nem terjed ki üvegkárra, illetve az is elképzelhető, hogy csak a lakásba szerkezetileg beépített felszerelések üvegrészében keletkezett kárra terjed ki - például ajtó-, ablaküveg. Így az asztal üveglapjának vagy a vitrin üvegajtajának sérülése, törése ez utóbbi esetben sem minősül káreseménynek.

Arra azonban bizonyos helyeken van lehetőség, hogy ezeket külön díj ellenében biztosítsd.
Családi házaknál a biztosítás akkor terjed ki a nem lakás céljára szolgáló épületekben, épületrészekben - például garázsban - történt üvegkárra, ha azok a szerződésben melléképületként megjelölve szerepelnek, ami azonban értelemszerűen a biztosítási díj összegét is befolyásolja.

Ha ipar- és képzőművészeti tárgyban keletkezik kár

Általános receptet ezúttal sem tudunk adni, hiszen a helyzet a biztosítóknál eltérő. Ám többnyire az a szokás, hogy az ipar- és népművészeti tárgyakat a biztosítók jellemzően nem értéktárgynak, hanem háztartási ingóságnak tekintik, amire pedig az általános biztosítás nem terjed ki.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Bizonyos társaságoknál e tárgyakat is módodban áll külön díj fejében biztosítani, ám ez nyilvánvalóan - a biztosítási díj mértékét tekintve - csak akkor éri meg, ha azok jelentősebb értéket képviselnek.

Ezt is szeretjük