4 alig ismert szabály, amivel egyenesbe hozhatod az életed
A feng shui által kedvelt tárgyat elhelyezése mellett a szabályok betartása is fontos.
Ha a közel ötezer éves tudományág, a feng shui tanácsait követed, befolyásolhatod az életedet, akár a karrier, akár a párkapcsolat terén. Ehhez azonban nem elég néhány szerencsehozó tárgyat itt-ott elrejtened a lakásban. Ha komolyan változtatni akarsz az életeden, a feng shui tudományába is tanácsos mélyebben beleásnod magad.
A következőkben megismerheted azokat a szabályokat, melyekhez tartanod kell magad az egyes helyiségek kialakítása során, valamint azokat a trükköket, melyekkel fokozhatod a kedvező energiák áramlását az otthonodban.
Az ideális otthon - a feng shui szerint
A térrendezési tudomány szerint az ideális otthon alaprajza pontosan illeszkedik a báguá-térképhez, azaz minden egyes rész jelen van - így például a gazdagsággal és sikerrel, a szerelemmel vagy az egészséggel kapcsolatos terület -, és azok az anyagok és színek jellemzik a berendezését, melyek megfelelnek a területen domináns elemnek.
Az ideális otthonban a chi is megfelelően képes áramolni: nem veszik el sötét sarkokban vagy túlzsúfolt szobákban, és nem is gyorsul fel annyira, hogy zavaró legyen. A tökéletes otthon megteremtése azonban szinte lehetetlen - már csak azért is, mert keveseknek adatik meg, hogy olyan épületben lakjanak, melynek alakja tökéletes négyzet. A hiányzó részek - például L-alak esetén - az életedben is hiányt teremthetnek, ahogy a kiszögellések és beugrók is jelentős mértékben befolyásolhatják az életedet. Ha teljes kiküszöbölésükre nincs is lehetőség, tompíthatod őket a következő trükkökkel.
Befolyásold a kiszögellések és beugrók energiáját!
A legtöbb nem szabályos négyszög alaprajzú lakás kiszögellésekkel rendelkezik, ahol az épület egy-egy része kiugrik, vagy beugrókkal, ahol bizonyos részek mintha hiányoznának. Ezekre a részekre hangsúlyosan kell figyelned.
Annak meghatározásához, hogy kiszögelléssel vagy beugróval van-e dolgod, meg kell mérned a ház, valamint a kiszögellés vagy beugró szélességét. Ha a kinyúló rész kisebb, mint a ház teljes szélességének 50%-a, akkor kiszögellésről, ha több mint 50%-a, akkor beugróról van szó. Ezek méretüktől és elhelyezkedésüktől függően energetikai szempontból egyaránt lehetnek előnyösek és hátrányosak.
Így orvosold a problémát!
Beültetheted növényekkel a beugrót a házon kívül, melyek saját chi-energiáik révén töltik meg és simítják el az egyenetlen falvonalat. Kedvező hatást érhetsz el az adott területnek megfelelő színekkel, anyagokkal és tárgyakkal is.
Helyezd a báguá-ábrát a lakás alaprajza fölé, ügyelve a középpontokra, majd forgasd a megfelelő irányba - az északi rész északra nézzen. Ha meghatároztad a ház kiszögelléseinek és beugróinak irányát, nézd meg, melyik elem jellemző az adott irányra, és annak jelenlétét - színekkel, anyagokkal, formákkal - növelve a kiszögellésben csökkentsd a káros energiakoncentrációt.
Pótold a hiányzó részeket!
Ahhoz, hogy a lakásodból hiányzó részek - például L-alak esetén - ne okozzanak hiányt az életed egyetlen területén sem, mielőbb pótolnod kell őket. Erre a legjobb módszer a tükör használata. A feng shui szempontjából a tükrök nagy jelentőséggel bírnak: élénkítik a chit, és képesek megváltoztatni annak irányát. Nem utolsósorban pedig alkalmasak arra, hogy pótolják a lakás hiányzó részeit.
L-alakú helyiségben mindenképpen tanácsos az alkalmazása, hiszen azt a látszatot kelti, hogy a szoba a beugróban is folytatódik. Ennek érdekében a beugró belső falára függeszd fel, így a chit is gyorsabb mozgásra készteted. Ez akkor hatásos igazán, ha a tükör elég nagy, lehetőség szerint befedi a teljes falfelületet.
Csökkentsd a vágóenergiát!
A ház mellett futó utak és a szomszédos épületek sarkai szintén káros hatással lehetnek az otthonodra, hiszen általuk úgynevezett vágóenergia éri a lakást, mely megváltoztatja az életenergiák áramlását. A következmények súlyosak lehetnek: komoly betegségek vagy nagyfokú bizonytalanság.
Az érintett területet érő vágóenergiát úgy csökkentheted, ha meghatározod az irányát: innen tudni fogod a báguá-térkép alapján, hogy milyen elemű energiával bír. A tűz jellegű energiát földdel, a földet fémmel, a fémet a vízzel, a vizet a fával, a fát pedig a tűzzel csillapíthatod - amilyen jellegű az energia, azzal ellentétes jellegű tárgyakkal, színekkel és anyagokkal rendezd be az általa érintett helyiséget.
Az utak egyenes vonala és a rajtuk száguldó járművek szintén megzavarhatják a lakásod energiáit. A kedvezőtlen energia hatása hasonlóképpen orvosolható, mint a vágóenergiáé: a cél, hogy lelassítsd a chi áramlását, és egy részét eltereld.
Engedj utat a chinek!
A chi képes ugyan áthatolni a falakon, legkönnyebben azonban az ajtó- és ablaknyílásokon át közlekedik.
A bejárati ajtó akkor kedvező a chi szempontjából, ha elég magas, közvetlenül a szabadba nyílik, a lakás középpontjához viszonyítva északnyugatra helyezkedik el, és lehetőség szerint két szárnnyal rendelkezik. Ha legalább egy szempontnak nem felel meg, érdemes a chi áramlását a következő megoldásokkal segítened.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A bejárati ajtó elé telepíts növényeket - egy-egy cserepes növény is megteszi.
- Az előszobába vagy a bejárati ajtó fölé akassz szélcsengőt, ez mozgósítja a pozitív energiát.
- Ha a bejárati ajtó lépcsőre nyílik, helyezz el nagyobb, sík tükröt a bejárati ajtóval szembeni belső falra - ezzel egyenletesebb áramlásra ösztönzöd a chit.
Cikkünk megírásában Simon Brown Fengshuj a gyakorlatban című könyve segített.
OLVASD EL EZT IS!
- boldogság
- lakberendezés
Így használd a bágua-térképet, hogy boldog legyél!
- lakberendezés
- fejfájás
Ezért fáj folyton a fejed!
- lakberendezés
- párkapcsolat