Szeretnél segíteni, de nem tudod, kinek adományozz? 5 hely, ahol jó helyre megy a felajánlás
A karácsonyi időszakban sokaknak jutnak eszükbe a rászorulók, szerencsére akadnak olyan helyek, amelyek az adományokat az ő támogatásukra fordítják.
Ahol a szükség, ott a segítség: a Magyarországon élő rászoruló családokat több szervezet is támogatja, melyek az adománygyűjtések és szorgos önkénteseik révén nyújtanak segítséget.
Karácsony környékén megnő az érdeklődés irántuk, hiszen sokan belegondolnak ebben az időszakban, hogyan élhetik át az ünnepeket a mélyszegénységben élő családok. Összegyűjtöttünk pár helyet, ahova érdemes adományozni.
Karácsonyi adománygyűjtés
Az Utcáról Lakásba Egyesület teljes mellszélességgel támogatja a hajléktalan, mélyszegénységben élő embereket. Idén aki 2400 forint értékben adományoz nekik, kap cserébe egy fekete vagy fehér színű pólót, a szervezet önkéntesei pedig az összegből rászoruló családoknak vesznek ajándékot.
A Baptista Szeretetszolgálat 2021-ben is elindította cipősdoboz-akcióját. A lényege, hogy tölts meg egy cipősdobozt kisfiúnak vagy kislánynak szánt ajándékkal - előtte döntsd el, hány év körüli gyereket lepnél meg. Bármit becsomagolhatsz, csak romlandó, törékeny és folyékony tárgyakat nem, illetve olyan játékokat, melyek agresszivitásra késztethetik a gyereket, mint a játék pisztoly. November 26-tól egészen december 19-ig várják az adományokat a gyűjtőpontokon.
A MikulásGyár 2021. december 1. és december 21 között tart nyitva, és gyűjti a karácsonyi adományokat. Elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, édességet várnak. Az adományokat országszerte a legtöbb postán térítésmentesen veszik át, a lezárt dobozokra csupán rá kell írni nagybetűkkel: MIKULÁSGYÁR.
Az Ökomenikus Segélyszervezet 2021-ben is elindította Országos Adventi Pénzadománygyűjtési projektjét, ahol különböző pénzösszegeket lehet felajánlani a rászorulóknak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kutyuskák igazi angyalok, és az Amanda Kutyaovi Állatvédő Egyesület önkéntesei nap nap után mentik meg a rossz sorú ebeket, és egyesítik idővel az édes jószágokat újdonsült, szerető gazdijaikkal. Az év bármely szakában fogadják a támogatást.
A Gyermekétkeztetési Alapítvány minden évben karácsonyi élelmiszercsomagokat osztogat az éhező gyermekek, családok számára. Már több mint 220 ezer gyermeknek segítettek étellel, gyógyszerrel, játékkal vagy valamilyen élménnyel. Jó helyre kerül az adomány, ha őket támogatod.
50 éve készít játékokat szegény gyerekeknek a férfi
Igazán megható, ahogy az idős bácsi nemcsak a családjáról, hanem a környék szegény gyerekeiről is gondoskodik.
50 éve készít játékokat szegény gyerekeknek a férfi: őt tartják az igazi Mikulásnak
Igazán megható, ahogy az idős bácsi nemcsak a családjáról, hanem a környék szegény gyerekeiről is gondoskodik.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- jótékonykodás
- adomány