25 millió forintot adakoztatok össze, nézzétek meg Szilvi házát!
Kromek Henriett, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke átadta a kulcsokat Szilvinek, a család beköltözött új otthonába.

szilvinyitó
beauty and style
Top olvasott cikkek

Egy évvel ezelőtt az egész ország összefogott Szilviért, aki négy gyerekével együtt egyetlen szobában, áram és víz nélkül élt. A Femina.hu és a Gyermekétkeztetési Alapítvány együttműködése, valamint az adományozó emberek segítsége igazi sikertörténet: hat nap alatt több mint 25 millió forint jött össze. Ez nemcsak egy ház ára, ez egy új, boldog élet lehetősége. Kromek Henriett, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke kedden átadta Szilvinek és családjának a kulcsokat, és a család beköltözött új otthonába.

Beülök az autóba, köd van. Igazi novemberi, nyirkos idő, de nem telepszik rám a szürkeség. Izgatott vagyok, a szívem a torkomban dobog. Szilvi kedden költözik, mondogatjuk napok óta, csörögnek a telefonok, folyik a munka, hozzák és szerelik össze a bútorokat, készül a lakcímkártya. Egy család új életre készül. Ráfordulok a felhajtóra. Dunakeszi előtt a szürke fellegeket áttöri a nap, mintha valaki lekukucskálna ránk.

Érd előtt szétfoszlanak a felhők. Egyszer valahol azt olvastam, az időjárás tükrözi a hangulatunkat, a lelkünkben zajló folyamatokat. Ez jut eszembe, mikor a nap hirtelen ragyogni kezd, és az ég kékje végtelenné válik. Befordulok az utcába, meglátom a házat. A sárga falak is ragyognak, mintha tudnák, hogy mától új történet kezdődik.

Szilvi a bejárati ajtó előtt áll némán. Tetőtől talpig merő érzelem. A hangja és a keze remeg, az arcán zavarodottság, öröm, tekintete egy rebbenő madáré. Újra és újra végignéz a szobákon, a bútorokon. Látszik rajta, hogy nem fogja fel, nem hiszi el, amit lát. Ilyen, amikor valakinek teljesül a legtitkosabb álma, gondolom.

szilviakapuban

A ház azonnal megtelik élettel. A gyerekek csillogó szemmel néznek körbe, persze azonnal vita tör ki azon, ki alszik felül az emeletes ágyon. - Mi tetszik nektek legjobban? - kérdezem. Egyszerre tör ki belőlük a sóhaj: - Minden!

- Le vagyok blokkolva - mentegetőzik zavartan Szilvi. - Borzalmasan örülök, hihetetlenül szép, nagyon sok köszönettel tartozom, hogy eddig el tudtam jutni a gyerekeimmel. Szép kis otthon. Remélem, hamarosan be is tudok illeszkedni. Lett egy szép otthonunk. Végre. Annyi költözés után. Annyi nehézség után.

Leül a kanapéra, nézi a szobát. Az ablakon árad be a napsütés. Hettivel egymásra nézünk, mosolygunk.

- Nagyon jó most, olyan jó érzések vannak bennem. Jó lesz itt nekünk. De még nem nyugodtam meg. Most jön egy hosszú folyamat. Meg kell szoknom ezt. Még vannak félelmeim, de egy-két nap, és megnyugszom, azt hiszem - mondja Szilvi inkább magának, mint nekem. - Jaj, ezt már felveszed? Nem vettem észre.

Nem baj, mondom, szándékosan nem szóltam, hogy ne legyen még nagyobb zavarban.

- Furcsa a szép környezet. Hogy van egy külön szobám! Meg… hogy van villanykapcsoló! Három éve élünk villany nélkül. A villanykapcsoló, azt meg kell szoknom - néz a falra. - Nagyon boldog vagyok, csak nem tudom kifejezni az érzelmeimet. Nem tudom elhinni, hogy mennyivel könnyebb lesz az életem. Nem kell fát hordani, vizet melegíteni, nem lesz az, hogy sötétben készülődünk. Hajnalban fejlámpával kimenni fát vágni, hogy a gyerekek melegre ébredjenek. Kabátban főzni, mosogatni a hideg konyhában. Ezek a mindennapos küzdelmek nagyon nehezek. Sokkal, de sokkal könnyebb lesz. Nagyon nehéz volt így élni, nagyon sok volt a stressz. Hihetetlenül felőröl. Az anyagiakról ne is beszéljünk: ha holnap gyógyszer kell, ha holnap buszra kell ülni, akkor mi lesz velem. Ezek nagyon nehéz dolgok. A szobában fürdünk, vizes a hajam, nem tudom megszárítani. Ezek... mindennap. A gyerekek haja is vizes, figyelni, hogy ne menjenek ki a szobából, mert csak ott tudok fűteni… Hozzá kell szoknom, hogy máshogy fogok élni. Hogy van egy saját szobám! Meg tudom szárítani a hajunkat! Még nem is tudom felfogni, hogy itt leszek. Hogy itt fogunk lakni.

gyerekekazágyon

Szilvi hangja remeg. Tétova mozdulattal végigsimít a kanapén, szeme újra és újra végigsiklik a házon.

Nézem a gyerekeket. Mindenhová bekukucskálnak, kirohannak a hatalmas kertbe.

- Mit vártok itt a legjobban? - kapom el őket egy pillanatra. Szégyenlősen válaszolnak. - Az első karácsonyt - mondja Antonio. - És én szeretnék egy kiscicát - mosolyog Szilvike.

Nevetünk. Aztán megint közénk telepszik a csend. Nehéz ennyi érzelemmel elbírni. Nézünk egymásra, mosolygunk. Mindegyikünk szeme fénylik. 

Hettihez fordulok, meséljen az elmúlt egy évről, mi minden történt az adakozás óta. 

– Még számomra is felfoghatatlan, ami történt. A Gyermekétkeztetési Alapítvány életében még nem volt ekkora sikertörténet. Mi ugyanolyan döbbenettel álltunk ilyen mértékű összefogás láttán, mint Szilvi. Figyeltük az adományok érkezését, percről percre néztük az egyre növekvő összeget, és nem hittünk a szemünknek. Olyan gyorsan, olyan ütemben folyt be a pénz, amire még nem volt példa. Az eredeti cél az volt, hogy egy aggregátort tudjunk venni, ennek az ára - 900 ezer forint - egy órán belül megérkezett, egy férfi egy összegben átutalta az összeget. De jött a többi adomány, és a legszebb az volt, hogy főleg 2-10 ezer forintos, kis összegekből állt össze a végleges, 25 millió forint.

Ez az alapítványt is nagy feladat elé állította. Hosszú hónapokig dolgoztunk, hogy most itt üljünk, ráadásul a járványhelyzet megakasztotta a folyamatot. Úgy tűnhet, hogy mindez egyszerű, de számomra eddig ez volt a legnehezebb feladat.

Fontos volt, hogy azokat az embereket, akik összeadták Szilviéknek a pénzt, tudjuk arról biztosítani, hogy a család jó körülmények közé kerül. Hogy minden adott legyen ahhoz, hogy boldogok legyenek, hiszen az emberek ezt szerették volna az adományokkal nekik adni.

Ezt a házat megtalálni hosszú hónapokba telt, hiszen nagyon sok kritériumnak kellett megfelelni, nagyon sok körülményt kellett figyelembe venni. Fontos volt a  megfelelő méret,  a jó műszaki állapot, hogy ne kelljen felújításra költeni. Jó helyen, jó környéken található házat akartunk. Figyelnünk kellett arra, hogy közel legyen az óvoda, az iskola, a városközpont, a buszmegálló. Azt is figyelembe kellett venni, hogy Szilvi helyben vagy a környéken megközelíthető munkát tudjon találni a három gyerek mellett. 

Mindenkinek legyen saját tere, de közös helyiség is, ahol együtt lehetnek, közösen leülhessenek vacsorázni, ebédelni. Arra is kellett figyelnem, hogy a ház fenntartása Szilvit ne állítsa megoldhatatlan feladat elé. Mindehhez nagyon be kellett osztani a pénzt. Itt, ebben a házban minden adott. Igazán jó a fekvése, napos, és itt ez a hatalmas kert.

Hatalmas a kert, jó lesz kinn játszani
Hatalmas a kert, jó lesz kinn játszani

Tulajdonképpen még én sem dolgoztam fel mindazt, ami történt. Szilvivel volt jó pár nagy beszélgetésünk, mert nyáron, amikor már kézzelfoghatóvá vált az új élet, nagyon megijedt. És ez érthető is. Ez egy nagyon nagy változás, és bár jó változás, ezt ugyanúgy meg kell emészteni, fel kell dolgozni érzelmileg, mint egy tragédiát. Nem is gondolnánk, de ez a folyamat is nagy lelki munka.

Szilvinek a félelemmel kellett megküzdenie, Hettinek valami mással.

A felelősség. Engem a felelősség érintett meg nagyon. Amikor kifizettem a házat, akkor zuhant rám, hogy az, ami történik, mekkora beavatkozás egy család életébe. Megváltoztatni az egész életüket! Még mindig nagyon izgulok, hogy jól érezzék itt magukat, hogy ez tényleg egy sikertörténet legyen. Szilvi találjon munkát, a gyerekek beilleszkedjenek a suliba. A költözés csak a folyamat része, neki most nagyon keményen és felelősen el kell indulni a család jövőjét jelentő úton. Persze nem engedjük el a kezét, itt leszünk mellette, és segítünk neki a továbbiakban is.

- Megvan hozzá bennem az erő - mondja Szilvi mosolyogva. - A sok rossz rutinná tud válni az ember életében. De már nem félek, csak nem dolgoztam fel, hogy mindez van. Majd akkor tudatosodik bennem, hogy mindez a ménk, ha már itt leszek. Kaptam az emberektől egy jó életet.

Henriettnek a felelősséggel kellett megbirkózni
Henriettnek a felelősséggel kellett megbirkózni

Még sok munka vár rájuk. A bútorok már benn vannak, a következő napon érkeznek a háztartási nagygépek, a kiegészítők és a család holmija. Szilvi aggódik, hogy a pakolás rendben menjen, kész legyen vele mielőbb. A következő héten a gyerekek már óvodába, iskolába mennek. Aztán a nyakába veszi, megismeri a várost. És ami a legfontosabb most számára, munkát keres. 

Közben sorolja a terveit, egyre bátrabban. Egy ekkora kertben lehet tervezni. Tartana néhány tyúkot, és veteményes is lesz. Csak a gyerekek, azok illeszkedjenek be, találjanak barátokat. Velük legyen minden rendben, az a lényeg. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Az ablaknál állunk, ömlik ránk a fény. A szokatlan novemberi tavaszban fürdetjük az arcunkat. Ezzel a napfénnyel nem lehet betelni, ami elárasztja a szobát. 

Mit üzentek azoknak az embereknek, akik adakoztak? - teszem fel a megválaszolhatatlan kérdést. 

- Nem is tudom, ki tudom-e fejezni azt a hálát és köszönetet, amit érzek. Hála és köszönet. Ezzel is meg kellett tanulnom élni - suttogja Szilvi.

Nagyon fontos nekem, hogy higgyek, és megerősödött a hitem. Ezt kaptam az emberektől. Azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy csodát tettünk együtt. Mindig úgy gondoltam, hogy az emberek együtt erősek, együtt tudunk tenni másokért, és mindenki sorra kerül. Aki ad valakinek, az vissza fogja kapni. Ebben hiszek, és senki nem tud ebben a hitemben megingatni. Szeretném, ha valahogy át lehetne adni az embereknek ezt az érzést. Ha átéreznék, hogy ami történt, az mekkora ajándék. Hogy csoda történt!

Így van. Csoda történt.

Anya, nem akarok innen elmenni - néz az anyjára Viktorka. - Holnap már itt alszunk! - simogatja meg a fejét Szilvi. - Itthon vagyunk.

Fotók: Ruzsovics Dorina

Ezt is szeretjük