
9 különleges karácsonyi ajándék, amit otthon is elkészíthetsz - Könnyűek és igazán dekoratívak
Akkor sem kell pánikba esni, ha az utolsó pillanatban jut eszedbe, hogy nem vetted meg a karácsonyi ajándékokat, hiszen könnyen el tudod őket készíteni otthon is.


Az utóbbi évtizedekben az ajándékozás hagyománya egyre nagyobb méreteket ölt, hiszen jó érzés örömet okozni a családtagoknak és barátoknak valami kedves meglepetéssel.
Ám az év végi hajtás közben rengetegen vannak, akiknek gondolni sincs idejük az ajándékok beszerzésére, vagy éppen semmi kedvük ahhoz, hogy a tömött plázákat járják, így az utolsó pillanatra marad a vásárlás.
Szép ajándékok otthon is készülhetnek
Többek közt emiatt döntenek úgy sokan, hogy saját kézzel, otthon készítik el a meglepetést, hiszen ez így sokkal személyesebb, és még olcsóbb is. Ám vannak, akik nem igazán kedvelik ezt a megoldást, hiszen úgy érzik, semmi kézügyességük nincsen, és az így készült ajándékok inkább keltenek olcsó hatást, mint dekoratívat. Szerencsére vannak olyan ötletek, amik nemcsak könnyen előállíthatók, hanem még mutatósak is, így biztosan tetszeni fognak nemcsak a készítőnek, hanem annak is, aki kapja.
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
(Borítókép forrása: Getty Images Hungary, képek: Pinterest, Instagram)