A Polar expressz a valóságban is létezik: ilyen mesebeli tájakon zakatol a norvég vonat
A messzi északon valósággá válik mindaz, amit sokan csak a meséből ismernek.
A Polar Expressz című animációs film 2004-es megjelenése óta beírta magát a karácsonyi klasszikusok közé. Nem csoda, hiszen a remek történet mellett a vizuális ábrázolás is elképesztő, főleg azok számára, akik rajonganak a meseszép tájakért.
Azt viszont kevesen tudják, hogy mint a legtöbb esetben, ennél a mesénél is a készítők a valóságból inspirálódtak. A Norvégiát szinte keresztülszelő Nordland Railway-t, vagyis az Északi Vasútvonalat a valódi Polár Expresszként is emlegetik, hiszen olyan helyeken halad, amiket a legtöbben csak tátott szájjal figyelnek, hiszen nincs ehhez fogható a világon.
Ilyen a Polar expressz a valóságban
Az Északi Vasút nemcsak Norvégiában, hanem a világon is egyedülállónak számít, hiszen nem található más, ami ennél is északabbra járna. A Trondheim és Bodø között haladó járat 729 kilométert tesz meg, és 43 állomást érint útja során, de a legszebb látnivalókkal akkor találkoznak az utasok, amikor zakatol a vonat. A hosszú út során a táj, a kultúra és az éghajlat is nagyon változatos, így ezeket érdemes egyenként, közelebbről is megnézni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Borítókép forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- karácsony