Ilyen a világ egyik legkisebb metrója: ezren lakják a kedves kis tiroli falut, aminek saját földalattija van

Tévedés azt hinni, hogy csak a nagyvárosok rendelkeznek metróval: még egy egészen piciny falucskában is bele lehet futni a földalattiba.

tirol-metró

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A metróra gondolva mindenkinek a földalatti szerelvények és a nagyvárosok jutnak az eszébe, hiszen kevés olyan milliós település van, amely ne rendelkezne legalább egy metróvonallal, hiszen ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja, hogy nagy embertömegek eljuthassanak a város egyik pontjából a másikba.

Egyes helyeken azonban nem a nagy távolságok leküzdését, inkább más praktikus okokat szolgál a metróvonal - így fordulhatott elő, hogy még egy olyan kicsiny falucskában is kiépítettek egyet, mint amilyen a tiroli Serfaus.

Ezért volt fontos a metróvonal

Az Ausztria nyugati részén fekvő kis település a helyiek körében télen mindig is kedvelt síterep, nyáron pedig népszerű kirándulóhely volt, ám a '70-es években már a turisták is kezdték felfedezni a hely szépségeit, és ellepték az alig ezer fős kis falucskát. Az 1429 méteres magasságban elhelyezkedő Serfaus vezetése ekkor parkolók kiépítésével és turistabuszok indításával szerette volna csökkenteni a forgalmat a zsákfaluban, de még így is folyamatosak voltak a dugók és a tumultus, ami egy ilyen piciny faluban eléggé megnehezítette az életet, ráadásul a látogatók is csak egyre többen lettek, ami a bevételeknek jót tett, de a helyi lakosok életének már kevésbé.

Ilyen a 2019-ben átadott, modern metrókocsi belülről.
Ilyen a 2019-ben átadott, modern metrókocsi belülről.
Fotó: jakihun / Instagram

1983-ban már végleg elegük lett, azért megszületett az ötlet: egy földalatti vasút kötné össze a falu egyik végét a másikkal és a sífelvonókkal, a turisták autói pedig nem mehetnének be a városba. A tervet hamar megvalósították lett, és a Dorfbahn már 1986-ban elkezdte szállítani a síelni és pihenni vágyókat a faluba és a sípályák felé.

Európa legkisebb és legmagasabban fekvő metrója

A méreteiből és magas elhelyezkedéséből adódóan hamar híre ment a serfausi metrónak, és sokan már csak ezért látogattak a környékre, hogy átéljék az élményt, amit ez a különleges metróvonal nyújt - ezzel a turistaáradattal azonban már meg tudott birkózni a falu, hiszen az egyik végállomásánál kialakított hatalmas parkoló és az ingyen használható metró miatt megszűnt a zsúfoltság és a dugó.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?

A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. február 26. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A Dorfbahn tulajdonképpen egy föld alatti, légpárnás sikló, és egyszerre 270 főt tud szállítani. Négy állomása van, a parkoló, a templom, a városközpont és a sífelvonó érhető el a segítségükkel, a metróvonal hossza pedig 1,3 kilométer - összehasonlításként: a legrövidebb budapesti földalatti, az 1-es metró hossza 4,4 kilométer.

tirol-metró1
Fotó: Vicuna R / Flickr

A négy megállót hét perc alatt teszi meg a jármű, ezért annak, aki nem siet, a helyiek azt ajánlják, hogy szálljanak ki a középső állomásokon, és csodálják meg a város igazi arcát: megéri, hiszen egy hamisítatlan, osztrák kis falucska bújik meg a hegyek ölelésében, minden bájával együtt.

A metróvonalat 2019-ben felújították, így már nemcsak a legmagasabban fekvő és legkisebb metróvonalként ismerik Európában, hanem a legmodernebb vonalért járó címet is birtokolja, hiszen a legújabb technológiákat alkalmazták, és a korábbi, 135 fős befogadóképességét is megduplázták - így a különleges metró még több embert tud szállítani a csodálatos, hegyvidéki mesehelyre.

Beleremeg a térde annak, aki a hídra rálép: Tirolt így csak a madarak láthatják

A szédítő, tiroli függőhídra sokan rá sem mernek lépni, pedig a kilátás tényleg páratlan.

(Képek forrása: jakihun / Instagram, borítókép: Vicuna R / Flickr)

Ezt is szeretjük