Elképesztő, ahogy ez az étterem karácsonyi pompába borult - Itt nem sajnálják a díszeket
Ennél díszesebb helyet nem igazán lehet találni sehol a földön.
Amikor valaki vendéglátóipari vállalkozásba kezd, nem feltétlenül csak arra törekszik, hogy minőségi szolgáltatásokat nyújtson, és elégedett vendégeket szerezzen. Sokan ki is akarnak tűnni a tömegből, hiszen így többekhez eljuthat a nevük.
Így volt ezzel a New York-i Rolf's German Restaurant is, ahol az adventi időszakban már-már moccanni sem lehet a díszektől. Egy biztos, a célját eléri vele, hiszen már évek óta egész decemberben tele van a hely, és világszerte ismerik az emberek.
Karácsonyi hangulat felsőfokon
Bár idén a koronavírus-járvány alaposan felforgatta az ünnepi várakozást, békeidőben karácsony közeledtével szinte nincs olyan vendéglátóhely a világon, ami ne kapna egy kis díszítést. Ez a legtöbb helyen kimerül az égősorokban, gömbökben, asztaldíszekben vagy egy karácsonyfában, ám a világ egyik legnépesebb városában minden nagyobb és túlzóbb, így a dekorációval sem spórolnak. A német konyhára specializálódott étterem nagyjából 100 ezer égőt és 15 ezer díszt helyez el minden évben a vendégtérben, sokan pedig már nem is a finom falatok, hanem az elképesztő látvány miatt foglalnak asztalt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: rolfsny / Instagram. Borítókép: Getty Images.)