Csúfolták, és utálta a külsejét a vitiligós kisfiú - De új kutyája megtanította, hogy a különleges gyönyörű
Kis kedvence az egész életét megváltoztatta.

A nyolcéves Carter Blanchard vitiligóval született, ami miatt a szervezetében a melanint termelő sejtek lassan elpusztulnak, így a bőrén egyre több fehér folt jelenik meg.
Az amerikai kisfiút emiatt sokat csúfolták az iskolában, és mindig is utálta a saját külsejét. Most azonban egy négylábú jóvoltából nem furcsának, hanem különlegesnek érzi magát.
A négylábú barát, aki mindent megváltoztatott
- Az arca nagyon gyorsan változott. Ahogy reggelente iskolába vittem, a kocsiba ülve mindig az volt az első mondata, hogy utálja az arcát és önmagát is - írta Stephanie, az anyukája a közösségi oldalán. A nő nagyon kétségbe volt esve, és segíteni szeretett volna kisfián, azonban fogalma sem volt, mit tegyen, egészen addig, amíg meg nem pillantotta az interneten Rowdyt, a 13 éves labradort. A kutyus ugyanis ugyanabban a betegségben szenvedett, mint Carter, ráadásul ugyanabban az évben diagnosztizálták vele, mint a fiút.

- Alig hittem el, amikor megláttam. Rögtön megmutattam Carternek, aki szinte ugrált örömében, és alig várta, hogy találkozhasson vele - folytatta Stephanie, aki gyorsan össze is hozta a találkát. A kutyus és a kisfiú pedig azóta legjobb barátok, és anyukája elmondása szerint Carter sokkal magabiztosabb lett, amióta megismerte a labradort, és megtanulta értékelni különleges külsejét.


Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
Promóció