Ennyi idő után unja meg a nő a szexet egy tartós kapcsolatban - Jóval hamarabb, mint a férfiak
Akkor is megtörténhet, ha a férfi mindent jól csinál.
A párkapcsolatok elején általában nincs gond az ágyban, hiszen az új partner magával hozza az újdonság izgalmát, így szinte lehetetlen, hogy unalmas legyen.
Néhány év elteltével azonban sok pár küzd szexuális problémákkal, mert egyre egyhangúbbak lesznek az együttlétek, és elmúlik az ismeretlen izgalma. Most pedig az is kiderült, hogy általában nem a férfiak, hanem a nők unják meg először a szexet, méghozzá jóval hamarabb, mint a partnerük.
Pár év alatt unhatnak bele a szexbe a nők
A Hamburg-Eppendorf Egyetemi Egészségügyi Központ kutatásában 2500 párt vizsgáltak, és arra jöttek rá, hogy míg a férfiak vágya évekig ugyanolyan marad, a nőké egyre inkább csökken a kapcsolat első és ötödik éve között. Ezt pedig több pszichológus és párterapeuta is megerősítette, és kiderült, hogy a harmadik év a legkritikusabb a szexualitás szempontjából, ugyanis sok nő eddigre már teljesen megunja a szexet, legfőképpen akkor, ha együtt él a párjával.
A szakértők szerint ez azért lehet, mert - bár nem vallják be - sokan nem bírják a monogám kapcsolatokat, de közrejátszhatnak olyan vágyak vagy fantáziák, melyeket a kapcsolatban nem mernek elmondani, így pedig kielégítetlenek maradnak. Legfőképpen pedig sok esetben az a kiváltó ok, hogy ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlik szinte mindennap a szex. Természetesen nem minden nőre igaz ez, de az mindenképpen fontos, hogy törekedjetek a változatosságra az ágyban, valamint az is, hogy mondd el a párodnak, mit szeretnél, különben előfordulhat, hogy pár éven belül monotonná válik a szeretkezés.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.